Zakopane vagy Csorba-tó? A lengyelországi téli üdülőparadicsomot érdemes választani!

A karácsonyt megelőző héten 2023-ban pár napra elutaztam a feleségemmel a lengyelországi Zakopánéba és a szlovákiai Csorba-tóhoz, hogy téli élményeket szerezzünk, feltöltődjünk a friss hegyi levegőn, nagyokat sétáljunk, forralt borozzunk.

Zakopánéban remekül éreztük magunkat, nagy élet volt, a téli üdülőparadicsom zsongott a vidám turistáktól, ínycsiklandozó ételeket főztek az éttermek kirakataiban, csodaszép hotelek sora kínálta magát, mérték az utcán a forralt bort, sütötték a helyi füstölt sajtokat, lovas szánokat lehetett bérelni városnézésre, fényinstallációkban lehetett gyönyörködni, s még sorolhatnám sokáig a kellemes élményeket.

Ezek után sajnos kár volt átmenni az 1346 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Csorba-tóhoz (Strbské pleso). Zakopánéval összevetve olyan volt ez a turista magazinok szerint leglátogatottabb tátrai tengerszem környéke, mintha ciánoztak volna. A központi parkolóban körülbelül 10 autó állt, amely nagyon szomorú és beszédes szám. (Zakopánéban rendre egy órát kellett köröznünk, mire találtunk egy kocsibeállót!) Először azt gondoltuk a feleségemmel, hogy biztosan a hegytetőre vezető nehéz, szerpentines utat hanyagolják az emberek télidőben, s inkább nyugatról Liptószentmiklós vagy keletről Poprád felől vonattal utaznak ide a kirándulók, de amikor felsétáltunk a tóhoz, akkor láttuk, hogy ez sem igaz. Megdöbbentően üres volt a környék.

Eltöltve egy kis időt a Csorba-tónál, hamar rájöttünk, hogy mi lehet az oka, miért kong az ürességtől a Csorba-tó, s miért oly népszerű Zakopáne. Nagyon szembetűnő a minőségi különbség csaknem mindenben Zakopáne javára és a Csorba-tó kárára. 

Közvetlenül a Csorba-tó mentén árusító bódék hosszú sora látható, ahol elvileg beszerezhetünk minden elképzelhető csecse-becsét, ajándéknak valót és emléket Szlovákiáról, a Csorba-tóról és a Tátráról is. De ottjártunkkor ezeknek a bazároknak a fele sem volt nyitva, s nagyon rossz benyomást keltett, hogy mennyire gyatrák, lerobbantak.

A Csorba-tó környékén „elfelejtették” letakarítani a hótól az utakat, a jeges szakaszokon komoly csúszásveszéllyel kellett szembenézni, amikor sétálni indultunk. A tavat kb. 2,5 kilométer hosszú turistaúton lehet megkerülni, de sehol nem akadt egy bódé, ahol meleg teát, vagy forralt bort, netán egy sült kolbászt lehetett volna venni. Egyetlen turisztikai cégnek, a tó közvetlen partján lévő hotel vezetőségének, vagy magánvállalkozónak sem jutott eszébe, hogy például csináljon egy korcsolyapályát, s zenés rendezvényekkel csalogassa a tóhoz a vendégeket. Vagy kitaláljon valami más attrakciót, például lehetne a ma divatos fényparkot építeni, ami vonzza a tömegeket.

1900-ban a tó befagyott jegén gyorskorcsolyázó világbajnokságot tartottak, majd 1925-ben jégkorong Európa bajnokságot. De volt itt különlegesebb téli sport is: 2010 februárjában a befagyott tó adott otthont egy téli lovas póló versenysorozat első állomásának. Akkor, régen, miért tudták, hogy élményeket kell biztosítani a turistáknak, s ma miért nem figyelnek erre most a szlovákok? Általában november végétől májusig vastag jégpáncél borítja a sok helyen akár 26 méter mély tavat, annyi bulit, mókát lehetne itt tartani, annyi embert lehetne idevonzani…

Sétálva a tó körül az ember szeme óhatatlanul is mindig arra a hatalmas sísáncra mered, ahol 1935-ben és 1970-ben világbajnokságokat is rendeztek, ma már viszont azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy mennyire elhanyagolt. Jó, hogy nem omlik össze ez az ikonikus sportlétesítmény, a téli üdülőközpont arculatát meghatározó nagy sánc, amely szinte minden Csorba-tó panoráma képen szerepel.

Zakopánéban minőségi hotelek és szálláshelyek tömege várja a vendégeket, a Csorba-tónál gyakorlatilag csak egy exkluzív szálloda van, a Grand Hotel Kempinski High Tatras, amely amúgy jóval drágább egy éjszakára, mint egy hasonló kategóriájú hotel a Tátra túloldalán, Lengyelországban.

Mivel a tavat megkerülve sehol sem tudtunk inni vagy enni semmit, így elhatároztuk, hogy bemegyünk a Kempinski hotelbe, s ott megpihenünk, s fogyasztunk valami finomat. S itt ért minket a leforrázó meglepetés: a hallba még bejutottunk, de a teázóba már nem engedtek be minket. Közölte a pincér, hogy a nagy telítettségre való tekintettel a szálloda igazgatója úgy döntött, hogy külső vendég nem fogyaszthat a Kempinski High Tatras hotelben.

Körül néztünk, a hallban mindössze 2 vendég ült, a szálloda bárjában pedig három ember teázott, s minden más asztal üresen tátongott. Ez lenne a tömeg? Se ebéd, se vacsoraidő nem volt, egy sima hétköznap délután próbáltunk bebocsátást nyerni. A Grand Hotel Kempinski High Tatras igazgatója vendégelhárítást folytat? Neki nem a bevétel számít? Inkább ne adjanak el néhány kávét, pár adag süteményt, szendvicset, csak be ne jöjjön az utcáról senki ebbe a hotelbe… Mi ez a hozzáállás? Mi már voltunk a világ  számos országának luxus szállodájában, de ilyet sehol sem tapasztaltunk, hogy elküldik a vendéget. Lehet arra hivatkozni, hogy a méregdrágán szobát foglaló turistáknak biztosítani akarják, hogy bármikor kényelmesen élvezhessék a hotel szolgáltatásait, de ez nagyon elitista gondolkodás. S üzletileg buta döntés, főképp akkor, ha csaknem teljesen üres a bár. Mert más lenne a helyzet, ha folyamatosan sorban állnának a belső vendégek asztalokért a Kempinskiben, de erről szó sincs.

Csalódottan sétáltunk ki a Grand Hotel Kempinski főbejáratán. Még jó hogy nem csúsztunk el, mert az igazgatónak arra nem volt figyelme, hogy rendesen eltakarítsák a havat a munkatársai a szálloda elől. Csak annyi szárazabb felület akadt, amennyit „kijártak” az érkező és induló autók.

Hát, az az igazság, hogy a fenti pár példa okán nincs igazán forgalom a Csorba-tónál, s inkább Zakopánét választják az emberek. Miért szavaznának a gyenge színvonalra a magas helyett, a bosszankodásra, az öröm helyett!

Non plusz ultra, hogy mérgemben, amiért nem engedtek be a Kempinski hotelbe kávézni, küldtem egy panaszos e-mailt a szálloda igazgatójának, aki meglepetésemre válaszolt is nekem. Leírta, ha előre jeleztem volna, hogy újságíró vagyok, akkor szívesen fogadtak volna a hotelben, s a jövőben is szívesen látnának, s örülnének, ha módot adnák erre. Furcsa. Ez esetben felülírható lett volna a döntés, miszerint külső látogató nem fogyaszthat a Kempinskiben. Újságíróként nem zavartam volna egyetlen belső vendéget sem, de egyszerű turistaként igen.

Mi ez, ha nem diszkrimináció?