St. Lőrinc Golf Club és Rendezvényhelyszín Budapesten
április 8, 2021
Mesébe illő túrán vettem részt a Mátrában: virágzó vérszilva fasor és a Sástó!
április 12, 2021

A Guckler Károly kilátóhoz kirándultam a Hármashatár-hegyen

Gyalogosan és kerékpárral is megközelíthető az Országos Kéktúra útvonalán lévő Guckler Károly kilátó, s a kirándulás keretében a hegymászás, feltekerés élménye mindenkinek kijut majd. Én gyalog másztam meg a feleségemmel és barátaimmal a Fenyőgyöngye étteremtől felvezető erdei úton a Hármashatár-hegyet, s nem tagadom, a sziklás, köves, gyökerekkel tűzdelt kaptatón elég nehéz volt felfelé haladni. De lefelé is. Mindenképpen ajánlott a túrabot használata, nagy segítség.

 

 

A feleségem olyan túraútvonalat talált a neten, amely azt javasolta, hogy két kocsival menjünk el a 3. kerületi Erdőalja út-Kocsis Sándor út sarkára, az egyik autót hagyjuk ott, s a másikkal guruljunk át a Fenyőgyöngye étteremig, s ott parkoljunk le. Ez teszi lehetővé, hogy nem kell ugyanazon az útvonalon lejönni a hegyről, mint amin felmegyünk. A Fenyőgyöngyétől indultunk tehát, s az Erdőalja úthoz érkeztünk, ahonnan az ott várakozó autóval visszamehettünk a kiinduló helyünkre.

 

 

Ha rendesen lennének jelölve az erdei utak, akkor ez a túra gyerekjáték lenne, de mivel ez nincs így, ezért elég sokat tévelyegtünk a hegyen, mire lejutottunk a Guckler-kilátótól  a 3. kerület lakott területére. A Google térkép és más online alkalmazások segítségével így is sajnos a Hedvig utcához érkeztünk, ahonnan a Királylaki úton még 900 métert gyalogolva jutottunk vissza a kocsinkhoz.

 

 

De ennyi elég is a panaszból, a lényeg az, hogy jó levegőn voltunk, s 8,5 kilométert túráztunk. Guckler Károly (1858-1923) neves erdőmester volt, aki a Budai-hegyek, különösen a Hármashatár-hegy akkor még kopár csúcsainak fásításában szerzett érdemeket, róla nevezték el a kilátót és a tanösvényt is. A kilátóteraszok Óbuda és a főváros északi régiója irányába kínálnak szép panorámát. A 14 interaktív ismeretterjesztő tábla mindegyikét ellátták QR-kóddal is, így az érdeklődők az interneten további információkhoz juthatnak a térség élővilágával és a kilátópontokról látható táj történelmével kapcsolatban. 

A kilátóhoz közel üzemel a Hangár büfé, kár, hogy a hétvégén is délután 4 órakor bezár, amikor még tele van a hegy turistákkal, de úgy látszik, nem annyira kell a bevétel a tulajdonosának…

A Hármashatár-hegyen az 1918-ban létesített sétautat 2018-ban újította fel a Pilisi Parkerdő Zrt., melynek keretében elvégezték az út felületének karbantartását, felújították az egykor kőből épített kilátópontot, öt pad-asztal garnitúrát és további öt padot helyeztek el, a Virágos-nyeregben pedig tűzrakó helyet építettek ki. Pótolták a Tábor-hegyi barlanghoz vezető turistaút melletti korlát és lépcső hiányzó elemeit, és felújították az egykori terméskő padot is.

 

 

Akinek nincs autója a legkönnyebb a 65-ös és 65A jelzésű autóbuszokkal lehet eljutni a Szépvölgyi út és a Hármashatár-hegyi út találkozásánál lévő busz végállomásra (Fenyőgyöngye étterem), s innen lehet a Hármashatár-hegy csúcsa felé elindulni gyalogosan. Jó időben, napsütésben remek program.

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 111 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás