Cerknica, Szlovénia legnagyobb időszakos tava
június 30, 2020Levendula mámorban a szlovéniai Kojskóban.
június 30, 2020Szuper vendéglátás a szlovén Firbas farmon!
A magyar határhoz közel található a Pesnica és a Scavnica folyók között Cerkvenjak, amely 15 falu közösségét foglalja össze. A 13. századi csodás templom mellett a természet szépsége és az agrárgazdaságok vonzzák ide a látogatókat.
Vitathatatlanul a legnagyobb élményt a Firbas farm nyújtja a környéken, amelyet én is meglátogattam 2020. júniusában. Glamping, panzió, vendéglő és farm egyben a Firbas, ahol felnőttek és gyermekek egyaránt jól érezhetik magukat. Engem teljesen lenyűgözött ez a gazdaság, s a háziak vendégszeretete.
Olyan nagy az érdeklődés a Firbas farm iránt, hogy 3 éjszakánál kevesebbet nem lehet foglalni, de szombaton és vasárnap, előzetes bejelentkezés alapján fogadnak bárkit ebédre.
Az ebéd ízletes levesből, hidegtálból és pitéből áll, házi borral, vagy levendula szörppel kísérve. A farm saját körtepálinkájával lehet szétcsapatni az ebédet.
A Firbas farmon két sátorszerű bungaló várja a vendégeket, nyitott medencével, s fatüzelésű pezsgőfürdővel. Lehet bérelni apartmant is, de akár az istállóban, szénán is aludhatnak a vállalkozó kedvűek. Ha valaki azt gondolná, hogy ez utóbbira nincs igény, akkor az téved. 30 euró egy éjszaka a szénaágyban, s rendre telt ház van az istállóban.
A vendégek sokféle állattal ismerkedhetnek meg a tanyán, a csirkéktől, a nyulakon át, a birkákon és teheneken keresztül a lovakig. Lehet séta kocsikázni, traktorozni, régi Pannónia oldalkocsis motoron fotózkodni is…
A farm gyümölcsfái és zöldség kertjei csodálatosak, de kötelező szabály minden vendég számára, hogy a terményt nem lehet leszedni. Ha mindenki szedne egy kis málnát, epret, cseresznyét, körtét, stb. akkor végül nem maradna a gazdának semmi, amiből elkészülhetne a finom lekvár, vagy éppen pálinka.
Firbas Farmhouse,
Cogetinci 60, 2236 Cerkvenjak, Slovenia
Mobil: +386 (0)31 855814
E-mail: info@firbas.com
Ki vagyok én? |
L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 111 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.
Like-olj, kövess és oszd meg!
Feliratkozás hírlevélre!