Caloura Hotel üdülőszálloda, vulkanikus sziklákkal körülvéve
május 14, 2019Utazz velem, a szlovákiai és a magyar Tokajba!
május 16, 2019A Drakula-kastélyban jártam az erdélyi Törcsváron!
Erdélyben, Brassótól 30 kilométerre, a törcsvári szoros előtt áll, Törcsvár falu vagy románul Bran. Aki erre jár, az nem hagyja ki a horror filmből és a legendákból ismert Drakula gróf kastélyának megtekintését, amely fekvéséből adódóan a nehezen bevehető várak közé tartozott. Én is megálltam itt 2019 telén, kíváncsi voltam I. Lajos magyar király engedélyével, 1377-ben épült várra, amit egykoron a mellette elhaladó, fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és a havasalföldi román vajdák betörései ellen emeltek.
Hihetetlen tömegű turista zsongott a vár körül, alig tudtam parkolót kapni. A legtöbb ember a kastély meglátogatása előtt vagy után eltölt egy-két órát a környező utcákban lévő vendéglőkben, illetve mindenki körülnéz, hogy mit lehet venni az árusoktól. A legnépszerűbb termék a sajt, egy-egy standon nagy bálában állnak a különböző erdélyi kulináris finomságok. Az eladók kóstoltatnak, s mivel valamennyi fajta sajt rendkívül finom, így jól is fogynak ezek. A másik sláger természetesen a kürtös kalács. Főképp az, amelyik parázson sült. Én is vettem kóstolót, mint ahogy a sajtból is, s mindkettő ízlett.
A Drakula kastélyba, amit állítólag a gróf a 15. században használt, nem olcsó a belépő, magyar pénzre átszámítva 3000 forint fejenként, de megéri bemenni, mert igen látványos múzeum vár rád bent. Idősebbek részére persze nehéz ez a túra, mert 100 méter magasra kell kapaszkodni, s sok a lépcső. Ha valaki vállalja, akkor kárpótlást kap a trapéz alaprajzú vár szobáiban kiállított történelmi emlékek segítségével. A belső helyiségekben a román királyi család emléktárgyaiból készült állandó kiállítás tekinthető meg.
A várnak egyetlen bejárata van, egy vastag falú, szűk kaputorony, melyhez eredetileg elmozdítható falépcső, ma kőlépcső vezet. Az északi oldalon, egy kétemeletes torony, mellette egy hétemeletes, befelé keskenyedő, négyszögű bástya található, amelynek tetejére egy figyelőtornyot építettek. A nyugati oldalon egy kerek torony van, melynek az alagsorában nagyon alacsony bejáratú, ablaktalan börtön volt. Földszintjén a darabontok szobája volt, az udvar közepén pedig a kb. 70 m mélységű kút található.
Minden turista szelfizik, én is ezt tettem, nehogy kilógjak a sorból.
A kastélyt a közelmúltban teljes mértékben restaurálták, s jelenleg nagyon jó állapotban vannak a falai.
Ki vagyok én? |
L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.
Like-olj, kövess és oszd meg!
Feliratkozás hírlevélre!