Monterosso borokat kóstoltam a szlovéniai Kranjban, a Panorama Sky Bárban
november 29, 2018
A Mikulásnál vendégeskedtem az Északi-sarkon!
december 5, 2018

Havas adventi hétvége Pozsonyban!

Pozsony, a Szlovák Köztársaság fővárosa, egyben az ország kulturális, kereskedelmi és ipari központja igen kedves nekünk, magyaroknak.

Hirdetés

Érdemes eltölteni itt pár napot, főleg advent idején, amikor mindennél jobban ragyog. Én 2018 december elején jártam itt a Szlovák Turisztikai Képviselet meghívására.

 

 

Pozsony a hagyományos koronázóváros volt a török hódoltságtól kezdődően. Miksa 1563. szeptember 8-án történt koronázásától kezdve, V. Ferdinánd koronázásáig a Habsburg-házból származó 11 királyt és 8 királynét/királynőt koronáztak meg a gótikus Szent Márton székesegyházban. Ha Te is szeretnél egy koronás emlékképet magadról, akkor a Mihály-kapunál, a fotó pontnál 3 euróért készítenek rólad felvételt korhű jelmezben és háttérrel. Én sem hagytam ki ezt a lehetőséget, a feleségemmel együtt megörökítettek háttérben a pozsonyi várral.

Pozsony a Duna partján, az ország délnyugati csücskében, Ausztria és Magyarország határainak közvetlen közelében, a Kis-Kárpátok előterében fekszik. Pozsonyban öt híd ível át a Duna felett. 

 

 

A legfontosabb, kihagyhatatlan program a várnegyedben történő városnézés, többnyelvű idegenvezetéssel, kényelmes panoráma busszal. (www.tour4u.sk) A város felett már messziről kiemelkedik a négy saroktornyos vár épülettömbje. Ma a Szlovák Nemzeti Múzeum található benne. A vár ábrázolása megjelenik Szlovákiában vert euró érméken is.

 

 

A vár alatt áll a gótikus koronázótemplom, a már említett Szent Márton-dóm. A templom a 14. század elején épült a korábbi 1221-ben épített Szent Megváltó templom helyén. A 15. és 16. században fokozatosan bővült, 1730-ban készült el a Keresztelő Szent János kápolna. Mai formáját az 1895-ös felújítással nyerte el. Neogótikus tornya 85 m magas, tetején az aranyozott Szent Korona másolata csillog, annak emlékére, hogy 1563 és 1830 között itt koronázták a magyar királyokat. A főoltár feletti ezüstkoporsó Szent Márton ereklyéit tartalmazza.

 

Ellátogattam Pozsonyban Sona Jelinková képviseletvezető segítségével a Galeria Danubianaba, vagyis a modern művészetek múzeumába, amely 24 kilométerre található a belvárostól, a szlovák-osztrák-magyar hármas határ közelében, de ne riasszon el senkit ez a távolság. Én sem ijedtem meg tőle. Annyira népszerű hely, hogy a spanyol királytól kezdve a holland királynőn át a monakói hercegig sok híresség látogatott már el ide. Többek között Szentpétery Ádám szlovákia magyar festő munkáit csodálhattam meg. A kiállítások mellett igen érdekes élmény volt számomra a Duna-parti szoborpark is.(www. danubiana.sk)

 

 

A kultúrprogramomat egy különlegesség koronázta meg. A „Beatles go Baroque” című előadás, egész pontosan balett a régi nemzeti színház épületében. Premierre érkeztem.

 

 

Egészen egyedi élményt kaptam, Barokk variációkat Beatles számokra. A Hey Jude Bach stílusában csendült fel, de a Sárga tengeralattjáró, s a gombafejű angolok más slágerei is.

 

 

A zene és a balett egyaránt lenyűgözött, december elején még pár előadás lesz, de már elkapkodták egy éve a jegyeket. (www.snd.sk)

 

 

A kulináris élvezeteket se hagytam ki. Az egyik este a Zylinder étteremben vacsoráztam. Az osztrák-magyar monarchia ételeit kínálja ez a vendéglő. Ferenc József császár kedvencei találhatók az étlapon. Volt itt szegedi gulyás, pörkölt, császármorzsa, rántott hús… S húsleves főtt hússal, zöldségekkel. alma szósszal, spenóttal, krumplival, ahogy kell. (www.zylinder.sk)

 

 

Hotel Carlton Savoy étterme is elragadó volt (www.savoyrestaurant.sk) az öreg Pozsony közepén. Különlegesség, hogy az 50-es, 60-as és 70-es évek régi városképei láthatók a falakon, érdekes volt nekem végignézni, hogyan festett fél évszázaddal ezelőtt Pozsony.

 

 

Esténként az öreg városrész karácsonyi vásárát ismertem meg, a nagy forgatagban élveztem a csodás adventi hangulatot. Aki élt és mozgott kint ünnepelt az utcán a közelgő karácsony jegyében. A karácsonyi vásár a szentestéig tart, még bárki kimehet Pozsonyba, s megkóstolhatja a híres pozsonyi diós, illetve mákos kiflit.

A Pozsony történelmi központjában épült a Hotel Devin, én a Duna-parton álló szállodában töltöttem 2 éjszakát. A légkondicionált szobákban ingyenes kávé- és teafőző, síkképernyős TV, laptop méretű széf, valamint térítésmentes vezetékes és WiFi internet elérést biztosítottak. A kétszemélyes ággyal ellátott szobák a Dunára vagy az óvárosra, a lakosztályok a Dunára nyújtanak kilátást, az én szobám a belvárosra és a várra nézett.

A Gault Millau kalauzban kiváló konyhája miatt megemlített étterem a szálloda büszkesége,  fúziós szlovák, cseh, osztrák, magyar és zsidó ételeket kínál, a kikapcsolódást pedig wellnessközpont és squashpálya garantálja. (www.devkin.sk)

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu

 

 

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás