A krokodiloktól hemzsegő Zambezi folyón hajókáztam Zimbabwében

Az úti célom Zimbabwe. A British Airways járatára szól a jegyem, ráadásul igen elegánsan a business osztályra, ahol agyon kényeztetnek. Pezsgő, dél-afrikai borok, porcelán étkészletben való tálalás, előétel, főétel, majd a végére sajttál. Az egész repülőutat végigeszem…

A Viktória vízesés repülőterére érkezem Zimbabwébe. Ha valaki foglal jegyet, akkor figyelnie kell, mert van egy ugyanilyen járat Zambiába is. Csak az egy másik ország másik repterén száll le. Úgy 10 kilométerre van a kettő egymástól. Ha esetleg megtörténik a tévedés, s Zambiából országúton át kell menni Zimbabwébe, akkor sincs olyan nagy baj, csak várni kell egy órát az útlevélkezelésre, meg kétszer kell fizetni vízumot. Egyszer a zambiait, másodszor pedig a zimbabweit.

Hirdetés

A határátlépések számát ezen a környéken jobb lecsökkenteni a minimálisra. Mert maga a lidércnyomás. A zimbabwei repülőtéren ezt megtapasztaltam…

Hatalmas sor kígyózik az útlevélkezelők előtt, akik lázasan körmölnek, papírokat töltenek ki, vízumot ragasztanak, annak számát lekönyvelik. Sehol egy komputer, minden kézzel, papíron történik. Egy ember ellenőrzése beletelik vagy öt percbe, s ha ezt beszorzom a repülőn helyet foglaló utasok létszámával, akkor gyorsan megkapom a rémisztő eredményt, mennyit kell várni a bebocsátásra. Könnyű lenne azt mondani, hogy vedd fel a vízumot Budapesten, előre, de a magyar fővárosban nincs diplomáciai képviselete a zimbabweieknek. A kör tehát bezárult.

A turisták 2009 márciusa óta kezdenek visszatérni Zimbabwébe. Korábban éveken át elkerülték ezt az országot, amelynek a vadvilága egyedülálló, s ahol megtalálható a világ hét természeti csodájának egyike, a Föld legnagyobb vízesése, a Niagarát is kétszer túlszárnyaló Viktória vízesés. A hotelek legfeljebb húsz százalékos töltést tudtak elérni 2009 befejezéséig, ami óriási veszteségek felhalmozásához vezetett, a szafari- és egyéb túraszervezők csaknem tönkrementek, a lakosság jó részének, aki a turizmusból tartotta fenn magát nem volt munkája.

Ha egy kicsit sarkosabban fogalmazok, akkor nyugodtan kijelenthetem: Zimbabwe sokáig maga a pokol volt. Köszönhető ez a politikai rendszernek és Mugabe elnöknek. Mugabe szinte ugyanazt az utat járta be, mint Nelson Mandela Dél-Afrikában. Akkoriban még Zimbabwét Rhodesiának hívták, amikor ő fellépett a fajüldözés, a feketét elnyomása, vagyis röviden az apartheid ellen. Átvette a hatalmat, más lett még az ország neve is, egymás után több ciklusban megválasztották államfőnek, szerette a nép, de aztán egyszer csak megszakadt a sikertörténet. Beteges hatalomimádóvá vált, elképzelte magának, hogy örökös elnök lehet, de mivel ezzel nem értett egyet a lakosság minden tagja, így büntetni kezdte a saját állampolgárait.

Zavargások törtek ki persze, egyre több energiát emésztettek fel a belső harcok és feszültségek. Az ország mind rosszabb gazdasági helyzetbe került, egyre veszélyesebbé vált, az emberek elszegényedtek. Az infláció olyan méreteket öltött, hogy 2008-ban már kinyomtatták a 100 trilliós zimbabwei dolláros bankjegyeket is. A pénzromlás addig fajult, ha valaki pénteken megkapta a fizetését, akkor az már hétfőn semmit sem ért. Konkrétan nullát. Igaz nem is nagyon lehetett volna mit tenni a pénzzel, hiszen az üzletekben nem volt áru. Akár hihető, akár nem: egyáltalán semmit sem lehetett kapni. Minden polc üresen tátongott.

Felmerül a kérdés, hogy lehet ilyen körülmények között élni? Túlélni? Nehezen.

Mit keresek én ebben az országban? Megőrültem? Nincs jobb dolgom, mint kísérteni a veszélyt? Természetesen a turisztikai látványosságok vonzottak ide. Hiszen Zimbabwe maga a paradicsom, e tekintetben.

Ha az ember látni akarja ezeket a csodákat, akkor mégiscsak el kell utaznia Zimbabwébe.

A zimbabwei kalandozásom során a lenyűgöző Victoria vízesés megtekintése után egy másik „vizes” programot választok: hajókázást a Zambezi folyón, s a naplemente megtekintését. Harminc személyes kilátó hajóval indulok a krokodiloktól hemzsegő Zambezin, ahol vízilovak is kísérik az utamat. Tánc- és énekcsoport búcsúztat a parton, majd hozzák a fedélzeten a gin/tonikot, ami Afrikában igen elterjedt ital. A tonik ugyanis kinint tartalmaz, a kinin pedig tudvalevőleg a malária egyik ellenszere.

Szóval gin/tonikot szopogatok, miközben hajókázok a Zambezin. Nem hangzik rosszul. Főleg ha megemlítem, hogy a parton egyszer csak feltűnik egy elefánt. Később egész elefánt családokat látok. Akad, amelyik még a vízben is megfürdik. Kis szigetek mellett haladok el, amelyeken szintén elefántok szedik szét a természetet. Folyamatosan esznek. Kis elefántokat is felfedezek, ők is csak esznek és esznek. Csoda, hogy van még fa Afrikában, hogy az elefántok nem legelték még le. Amikor előző nap a feleségemmel megtettem néhány kilométert elefántháton, akkor is csak ettek és ettek útközben a hatalmas, többtonnás állatok.

Néha a part mentén megáll a hajónk, hogy a kapitány megmutasson egy sütkérező krokodilt, vagy valami szép kócsagot, esetleg zöld-sárga színű madarakat, amelyek apró falba vájt lyukakban laknak.

Különleges érzés, de a naplementével egy csapásra rendkívül hideg lesz. Pulóvert, sőt kabátot kell felvenni, mert fázok. Egész nap „megdöglöttem” a hőségtől, s most hirtelen fázok. De felkészültem rá, mondták, hogy Afrikában ez a helyzet, így nem fog ki rajtam a természet…

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu