Szilveszteri álomutazás a pezsgők világába! Boldog Új Évet!
december 31, 2017Kobratáncoltatást bámultam Sri Lankán a Bentota beachen!
január 4, 2018Időutazás: átrepültem a dátumvonalon! Holnap indultam, tegnap érkeztem!
Bárhová utaztam a Földön, mindenhol megérintett valami. A legizgalmasabb élményt nehéz megfogalmazni, de nekem talán az volt, amikor átrepültem a dátumhatáron. A jó sorsom Óceániába vezetett, s úgy adódott, hogy Fidzsi szigetén tölthettem néhány napot a feleségemmel, majd onnan Új-Zélandra utaztam. Amikor mélyebben tanulmányozni kezdtem a repülőjegyemet és a szállodafoglalásaimat, döbbenten vettem észre, hogy az utazási iroda ugyanarra a napra Fidzsi fővárosában, Nadiban és az új-zélandi Aucklandben is foglalt szobát.
Rögtön tiltakoztam is az ügyintéző hölgynél, aki udvariasan jelezte: nincs hiba, átrepülök a dátumvonalon, s emiatt kétszer lesz ugyanaz a nap az életemben, csak éppen más országban fogom tölteni.
Holnap indult és tegnapra érkezett a Hawaiian Airlines egyik gépe most 2017 és 2018 fordulóján, szilveszterkor. Az utasok ugyan nem éltek át semmilyen különösebb élményt repülés közben, ám leszállás után elmondhatták magukról, hogy ők bizonyos értelemben időutazók. Emellett pedig kétszer kívánhattak boldog új évet.
A Hawaiian Airlines gépe tíz percet késve szállt fel az új-zélandi Aucklandből, így a tervezett december 31-i 23:55-ös indulás a Flightradar24 adatai szerint átcsúszott 2018-ra, az ottani időszámítás szerint.
Felszállás után azonban az utasok az időzónákban „visszafelé repültek az időben” a géppel, mert amikor Honoluluban leszálltak, ott még csak 2017. december 31-e délelőttje volt.
Micsoda tudathasadásos állapot! Ma is nehezen tudom felfogni.
Ezt már csak azzal lehet tetézni, ha az ember elmerészkedik a világ végére, s a civilizációtól teljesen elzárt területeken folytat expedíciót. Mindig csodálkozom magamon, amikor hazatérek valami extra útról, hogy miként vállalhattam, hogy volt bátorságom, de amikor „akcióban” vagyok, akkor nem érdekel semmi. Hajt a kíváncsiság!
Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.
Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!
www.alomutazo.hu
Ki vagyok én? |
L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.
Like-olj, kövess és oszd meg!
Feliratkozás hírlevélre!