
Palácio Estoril Hotel: időutazás a múltból a jelenbe
november 27, 2017
Tengernyi élmény a portugál fővárosban, Lisszabonban!
november 27, 2017A portugália Évorában voltam, amely korona-központ is volt

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA
Évora körülbelül 140 kilométerre található Portugália fővárosától, Lisszabontól. Át kell kelni a Tejo folyón, amely itt ömlik az óceánba s emiatt igen széles a deltája, sok helyen még a 25 kilométeres szélességet is eléri. Az A 6-os autópálya vezet Évorába, nagyon jó az út, viszont készülj fel, hogy sok helyen kell fizetni útdíjat, s nem is keveset.
Évora Portugália, de egyesek szerint az egész Ibériai-félsziget legelbűvölőbb települése. A jó állapotban fennmaradt város méltán érdemelte ki az Unescotól a Világörökség címet. A város történelme eseményekben igen gazdag. Évora legismertebb látnivalója a római templom, amit Diana istennő tiszteletére építettek a második században. A 14 darab még ma is álló korinthoszi oszlop Portugália legnagyobb, épségben fennmaradt római építészeti emléke.
A templom mellett a püspöki palotában található a Museu de Évora, mely számos érdekességet tartogat a látogatók számára. Az internetes portálok így írnak róla: sok csodálatos festmény és római szobor megtalálható itt. Hangulatos kis kilátórész a Jardim de Diana, ahonnan remekül belátni a város északi részét. Mellette a Palácio dos Duques de Cadaval épületegyüttese található. A palota egyes részeit még ma is használja a Melo család. A palota első emeletén kialakított Salas de Exposicao do Palácio számos családi portrét és festményt mutat be.
A városháza épületében érdekes római kori leletekre bukkanhatsz. Az 1987-ben felfedezett emlékek az egykori római fürdő maradványai. Az egész óvárost körbeveszik a régi római városfalak, melyet szintén érdemes megtekintened. Figyelmet érdemel még Évora legismertebb temploma, az Igreja de Sao Francisco épülete, melyben a legenda szerint a híres navigátor, Gil Vicente alussza örök álmát. A város egyik leggyakrabban felkeresett műemléke még a Capela dos Ossos, a csontok kápolnája. Itt több mint 5000 ember csontjai vannak felhalmozva.
Évora városa Alentejo régió központja. Szép parkjai vannak, sok virággal, gondozottak. A parkokban számos szobrot állítottak ki. A főtéren egymást érik a kiülős vendéglők, remek a hangulat. Különösen izgalmas fotókat lehet készíteni olyan narancsfákkal a háttérben, amelyeken éppen érik a gyümölcs, persze csak akkor, ha éppen narancs-szezonban jársz ott. Az ajándékboltok roskadoznak a portugál nemzeti termékből, a parafából készített használati tárgyakkal, nagyon drágák, de hihetetlenül szépek.
Az ország szinte minden történelmi korszaka nyomot hagyott egyébként ezen a településen, valamint jó konyhája van a vidéknek, ezért is választják sokan úti célul. A kül- és belváros határán (a várfalak mentén) a nagy számban található parkolók egyikében érdemes leparkolni és gyalog vágni neki a városnak. Viszonylag könnyű a tájékozódás, a város szerkezete körgyűrűs, a központból sugár irányban induló utakkal.
A belváros tulajdonképpen a máig álló várfalakon belül található. A falak alapjait még a rómaiak emelték időszámításunk kezdetekor, majd a mórok építették ki a mai is látható formájukban. A mórok 715-ben foglalták el a várat a nyugati gótoktól és egészen 1165-ig a kezükön maradt. 1165-ben ugyan Szerencsés Gerald lovag egy rajtaütés szerű támadással elfoglalta a várat, de csak 20 évig sikerült a keresztényeknek megtartani, mert a mórok újra elfoglalták.
A rajtaütés a legendák szerint, egészen sajátos volt. Gerald lovag állítólag egyedül mászott fel a falakon, az abba vert dárdák segítségével. Miután így felkapaszkodott a falra, egyedül lekaszabolta annak őrségét, kinyitotta társainak a kaput, és szinte ellenállás nélkül elfoglalták egy éjszaka leforgása alatt a várat. A mostani várfalak legalább hat méter magasak, úgyhogy egész szép falmászó teljesítmény lehetett…
A várfal külső része szépen parkosított, a hajdani kapuk boltíve alatt vezetnek be az utak a város központjába. A falakon belül fizető parkolás van, de parkolóhely az nem nagyon volt. A falak belső oldalának közelében lévő házak közül sok XVIII. sz.-i építésű, az újabbak is ebbe a képbe illeszkedtek. A központhoz közeledve egyre szűkebbek az utcák és egyre régebbiek a házak. Földszintes ház nem sok van, a legtöbb az 1-2 emeletes polgárházakból, – valamint régebbi palotákból található.
A Giraldo tér a történelmi belváros központja. A legtöbb szép árkádos ház a XVI. században épült, a szabad területek nagy része kávézók és éttermek terasza, itt található a városi turista hivatal is. A tér végében a Szent Antal templomot és a reneszánsz szökőkút áll.
Az enyhén emelkedő kövezett kis utcák egyikén tovább sétálhatsz a város katedrálisa felé. Évora már a VI. századtól püspöki, majd a középkortól érseki székhely. A Szűz Máriának szentelt katedrális eredetileg román stílusban épült a XII. század végén, majd a XIII. században átépítették és egy gótikus stílusú kolostorral kibővítették. A XVI. században egy Manuel stílusú, a XVIII. században egy barokk stílusú kápolnát építettek még hozzá. Kívülről egyébként szinte egységesen gótikus stílusú, különösen szépek a kapu faragott oszlopai és szobrai. Érdemes felkapaszkodni a katedrális tetejére, a környező sík vidéken messze elláthatsz és jó kilátás nyílik a városra is.
A város fénykora a XIV-XVI. századra esik. Az Avis dinasztia adta egykoron Portugália királyait és Évora volt a Korona központja. Ők alapították az egyetemet, valamint a királyi udvar tagjai több palotát is építettek. A város vízellátását III. János király modernizálta a 9 km. hosszú Ezüstvíz vízvezetékkel, amely nagy része még mindig áll.
Érdekes, hogy a középkor vallásos világa részben megkímélte a katedrálistól nem messze található római Diána templomot is, amely az I-II. században épült. Ez a város egyik legmagasabb pontja, a hajdani Akropolisz, innen is jó kilátás nyílik a városra. A templom pár korinthoszi oszlopa még áll, a múlt század folyamán bontották ki a maradványokat, addig mészárszékként is funkcionált. Látható a falakon túli modernebb városrész, az egyetemmel és az újabb lakóparkokkal.
A város hanyatlása Sebestyén király halálával kezdődött. Amíg a spanyol király volt az uralkodó addig Toledó és Madrid, majd a portugál Braganca ház trónra léptével Lisszabon lett a királyi székhely. A középkori városkép ennek köszönheti a megmaradását.
Évorát a XVII. századtól a XXI. századig elkerülték a modern idők. Pombal márki 1754-ben az egyetemet is bezárta, ipar nem települt ide, a kereskedelem sem fejlődött, ezért se a várfalakat se a régi házakat nem kellett elbontani. A napóleoni háborúkban a franciák ugyan megostromolták és elfoglalták, majd kifosztották a várost, de szerencsére nem rombolták le…
Változást már csak a legutóbbi idők hoztak. 1973-ban újra megnyitották az egyetemet, majd az idegenforgalom is egyre inkább beindult. Ma Évora az egyik (külföldiek által is) leglátogatottabb város Portugáliában.
Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.
Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!
www.alomutazo.hu
![]() |
Ki vagyok én? |
L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.
Like-olj, kövess és oszd meg!
Feliratkozás hírlevélre!