Krakkó, a lenyűgöző lengyel „ékszerdoboz”
november 2, 2017A félelmetes Sydney-Hobart jachtverseny
november 5, 2017Marlborough borvidék, ahol a bárányok hallgatnak
Blenheim 330 kilométerre, északra található Christchurchtől Új-Zéland déli szigetén. Aki már járt ebben a városban, az csak szuperlatívuszokban szól róla. Vibráló belváros, nyugodt kertek, parkok, tiszta folyók, történelmi emlékek, érdekes attrakciók, s sok bor jellemzi, hiszen a híres Marlborough borvidéknek tulajdonképpen ez a központja.
A belváros a modern és az antik üzletek széles tárházát vonultatja fel, a Just Browsing antik kollekció bolt a leglátogatottabb, s a legnagyobb, ez 250 négyzetméteren kínálja a különleges régiségeket. Sok a galéria, a leginkább felkapott, a Brian Badcock Galléria, amely azzal vált híressé, hogy nagyon színgazdag vászonra festett olajképei vannak, többek között a borvidék tájairól is.
Hihetetlen számú étterem, kávézó, s nyitott teraszos vendéglő vár Blenheimben. Mivel az egész világról érkeznek ide látogatók, s ezen belül rendkívül sokan repülnek ide Ázsiából, ezért fontosnak tartja a város, hogy ez utóbbiak számára is megtalálható legyen a saját gasztronómiájuk. A Bamboo Garden étterem klasszikus kínai, thaiföldi és japán konyhát üzemeltet, profi nemzetközi szakácsok dolgoznak itt.
Büszke a város a bor mellett a csokoládéjára is, a Makana Csokoládé Manufaktúrát útba kell ejtened, ha erre jársz, az itt készülő finomságokat, táblás csokikat és bonbonokat össze kell kóstolnod a helyi borokkal.
Ne hagyd ki a Seymour-téren a 15 méter magas toronyóra látványát sem, a csodás szökőkutat, amely esténként különböző színekben pompázik, s a látványos virágágyások fotózását. A látogatók előszeretettel töltenek el pár órát a Pollard Parkban, amely 24 hektáros terület, díszkertekkel, rózsa kiállítással, idős, terebélyes fákkal, kis patakokkal, s sok-sok játszótérrel a gyermekeknek. A Brayhaw Heritage Park szintén kedvelt, itt szokták megrendezni az öreg autók kiállítását minden évben, s innen indul a blenheimi folyóparti vasút is.
A Marlborough Múzeumot azért nem szabad elfelejtened, mert hihetetlen borgyűjteménye van. Fel kell hívnom a figyelmed az Omaka Aviation Centerre is, hiszen régi repülőgépek magángyűjteményét láthatod itt, akadnak a kollekcióban 1913-ból származó gépek is.
Blenheim fekvése tökéletes, hegyek veszik körül, a völgyben és a domboldalakon pedig szépen megművelt szőlőbirtokok sorakoznak. Olyan a táj, mint egy képeslap. Azért is telepedtek meg itt a borászatok, mert remek a föld, s évente 2400 órát süt a nap, tehát minden külső körülmény adott a jó nedűk előállításához. Innentől kezdve már nem kellett más csak jó szakemberek, akik a borászat minden csínját-binját ismerik, s az évszázadok alatt ezt is sikerült elérni. Olyan Sauvignon Blanc-t, mint Marlboroughban nem is tudnak máshol készíteni, ezt biztosan állíthatom, mert sokat kóstoltam…
Nem messze Blenheimtől található a Wairau-völgy, ide el kell látogatnod, annyira gyönyörű. Ez a folyóvölgy nemcsak látványos, hanem lehet horgászni is, sőt ez a térség sok aranyérmet nyert a boraival, így első osztályú borkóstolásra is lehetőséged nyílik.
Ha a panorámáról esik szó, akkor a helyiek több lehetőséget is elmondanak, ahonnan lenyűgöző a kilátás. Ilyen például a Wither Hills Park, a Rotary Kilátó, a Taylor Dam kilátó, s a Vernon-hegy kilátó. Valamennyi kilátóból mindent magába foglaló fotót készíthetsz Blenheim városáról, s a környékéről. Ahhoz, hogy eljuss a kilátó pontokra minden esetben kb. 20-30 perces sétát kell tegyél a szabadban.
Blenheim híres az éttermeiről és a gasztronómiájáról. Zöldkagyló, lazac és csiga minden vendéglő étlapján szerepel a kiemelt ajánlatban. Meg kell kóstolnod a helyi pálinkákat és konyakot is, hiszen a törköly és a borpárlat nagy népszerűségnek örvend errefelé, csakúgy, mint hazánkban.
A térség egyik kedvelt kirándulóhelye a Grassmere-tó, amely azért különleges, mert valójában édes vizű lenne, de tengervizet pumpálnak be, hogy speciális technológiával sólepárlást végezhessenek. Évente 70 ezer tonna sót nyernek ki. A tó környékén remek túraútvonalak várnak.
Blenheimben és a borvidéken nem nehéz szállást foglalni, olyan sokan élnek a turizmusból, hogy szinte minden helyi lakosnak van kiadó faháza, egy kis motelje vagy lodge-ja. Kívülről valamennyi szálláshely nagyon egyszerűnek néz ki, de belül mind rendkívül kényelmes, sőt néhány luxuskörülményeket is kínál. Nyilván mindez árfüggő… Az egyik legfelkapottabb szálláshely a Brydan B, amely villa-apartmanokat kínál, valamint stúdiókat és 1-2 hálószobás lakosztályokat. Nagy fűtött úszómedence is rendelkezésre áll a vendégeknek. Ide feltétlenül előre kell foglalnod, különösen a februári Marlborough Borfesztivál idején, amely Új-Zéland-szerte a legbriliánsabb esemény. Ezt a jelzőt azért kapta a fesztivál, mert itt lehet inni a legjobb borokat, ez tart a legtovább, összehasonlítva az ország más borvidékein rendezett fesztiválok időtartamával, s a borkóstolás mindig össze van kötve zenei programokkal, koncertekkel, valamint divatbemutatókkal, amelyek vonzzák a hölgyeket is, akik általában kevésbé érdeklődnek a borok iránt, mint a férfipartnereik.
Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.
Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!
www.alomutazo.hu
Ki vagyok én? |
L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.
Like-olj, kövess és oszd meg!
Feliratkozás hírlevélre!