
Fűszerezd meg amerikai kirándulásodat a Royal Caribbean egyik karibi hajóútjával!
augusztus 25, 2017
Mbabane, főváros a világ végén – királlyal és varázslóval!
augusztus 27, 2017Víz alatti hotel épül 220 lakosztállyal.

Már sok érdekes helyen megfordultam, de a víz alatt, a tenger mélyén még soha nem aludtam. Hamarosan azonban lehetőségem nyílik erre is.
A Közel-kelet rohamos fejlődése már eddig is megdöbbentett, különösen az Egyesült Arab Emirátusoké, ahol már a múltban is számos különleges luxus-szállodacsoda született. A tervek szerint ezek száma hamarosan eggyel bővülhet, ha átadják a 20 méterrel a víz alatt épülő Hydropolist.
A húsz méteres vízréteg alatt kutatóközpont, konferenciatermek, bárok és mozi is lesz. A szállodában a tervek szerint 220 lakosztály épül, egyetlen éjszaka 1,16 millió forintba kerül majd.
Az élmény az első percekben garantált, ígérik a tervezők. A szálloda nyitott lesz az érdeklődők előtt is, bizonyos időszakokban a bámészkodók is tehetnek majd egy utazást a víz alatti világban.
Búvárszemüveg, pipa és palack nélkül is élvezhetővé válik tehát a víz alatti világ, szemezhetsz a halakkal, cápákkal, rájákkal a biztonságos üvegfal mögül.
Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat. Ha szeretnél fél áron hozzájutni a népszerű utazási riportkönyveimhez, akkor menj a főmenüben a Könyv rovathoz, s on-line megrendelheted bármelyik riportkönyvemet 50% engedménnyel!
Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!
www.alomutazo.hu

![]() |
Ki vagyok én? |
L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 108 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.
Like-olj, kövess és oszd meg!
Feliratkozás hírlevélre!