A Loch Ness-i szörnynek állítólag két púpja van, farka, kígyóforma feje, hatalmasra tátható, vörös szája!
július 17, 2017Degeszre ettem magam a White Partyn az Azamara Journey tengerjáró hajó fedélzetén
augusztus 1, 2017Harry Potter születési helyén, a skóciai Edinburghban az Elephant House-ban jártam.
A skót főváros, Edinburgh elrendezése különlegesen festői, ugyanis a vulkanikus eredetű, meredek kőszirt tetejére emelték a várat, ahonnan a főutca végig a lankás hegygerincen halad lefelé.
Az Edinburgh látképét uraló, gyönyörű, romantikus kastély a város véres múltjának emléke, nemzeti ikon, egyben Skócia legnépszerűbb turistalátványosságainak egyike.
Az Edinburgh jelképének számító Castle Rocknak nevezett bazalttömbre épült várat tökéletesen helyezték el ahhoz, hogy megvédhesse magát a számtalan hódító törekvéstől, mely a római időktől egészen a 18. század közepéig fenyegette. A vár helyén már a 12. században állt egy épület, a kis Szent Margit-kápolna, Edinburgh legrégebbi építménye. Maga a vár a történelem során különböző funkciókat töltött be: volt már erőd, királyi palota, katonai helyőrség, börtön, parlament, ma pedig a skót koronaékszereknek, vagyis a koronának, a jogarnak és a kardnak, valamint a régi skót királyoknak emléket állító Végzet kövének (Stone of Destiny) ad otthont. A Jakob párnája néven is ismert, mintegy 152 kilogrammos homokkő (a Stone of Destiny) hagyományosan a skót és brit királyok koronázási szertartásának kötelező kelléke. 1998-ig a Westminsteri apátságban őrizték, ekkor adták vissza a skótoknak az angolok.
Az edinburghi vár a világörökség része. A vár sok skót uralkodót védelmezett, köztük a későbbi, Magyarországról érkezett Szent Margitot, aki itt halt meg 1093-ban, és Máriát, a skótok királynőjét, aki itt szülte meg fiát, az utóbb VI. Jakab néven uralkodó királyt.
A Várból ereszkedik alá a Royal Mile, amelyből kisebb mellékutcák vezetnek le meredeken a hegyoldalról, szálkaszerű mintában. Piacterek és történelmi épületek, közöttük a Szent Giles-katedrális, övezik. Történelmi utcáin sétálva a látogató lépten-nyomon a skót történelem olyan nagy alakjainak emlékeivel találkozhat, mint Stuart Mária vagy Robert Louis Stevenson.
A Skót parlament is kötelező látványosság, amely tízszeresébe került, mint eredetileg tervezték, nem kirívó és nem is kiemelkedő, belesimul a környezetébe, mégis minden ízében különleges. Ülésterme akár egy modern és világos templomi belső tér. Nem a konfrontálódást, hanem az együttműködést tükrözi, vaskos, vitorla árbócra emlékeztető gerendák, ívelt asztalok, apró részletességgel megtervezett figurális motívumok jellemzik. Az épületegyüttes maga is erősen tagolt, nem egy zárttömb-forma. Mégis, egyfajta biztonságos védelmet sugall, mint egykor Skócia várai.
A Skót nemzeti múzeum épülete egy várat formál, odabent a skót történelemmel ismerkedhetsz. Megfigyelheted James Watt gőzgépét munka közben, kipróbálhatod a Gemini-űrruhát, megnézheted Dolly-t, az első klónozott bárányt, és kipróbálhatsz egy igazi Forma 1-es szimulátort. Kiállítva: Elton John egyik extravagáns ruhája, egy nagy kinetikus Millennium óra, és a skót találmány, a Maiden, amely a guillotine korai formája.
Itt, Edinburghban van az Elephant House kávézó (30-34 Candlemaker Row), ahol a majdani világsikerről mit sem sejtő J. K. Rowling papírra vetette a Harry Potter első részét…
A könyvet tizenkét kiadónak küldte el, melyek mind elutasították a kéziratot. Egy évvel később a Bloomsbury kiadó azonban megvette – mert az elnök nyolc éves lánya rátalált az apja íróasztalán az első fejezetre, és elolvasva követelte a többit…
Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat. Ha szeretnél fél áron hozzájutni a népszerű utazási riportkönyveimhez, akkor menj a főmenüben a Könyv rovathoz, s on-line megrendelheted bármelyik riportkönyvemet 50% engedménnyel!
www.alomutazo.hu
Ki vagyok én? |
L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 108 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.
Like-olj, kövess és oszd meg!
Feliratkozás hírlevélre!