Glasgow a legsötétebb város, mégsem aludtam el itt, mert annyi a látványossága!
július 17, 2017
A Loch Ness-i szörnynek állítólag két púpja van, farka, kígyóforma feje, hatalmasra tátható, vörös szája!
július 17, 2017

Emlékszel a Hegylakó című filmre? A Macrae-klán ősi otthonát többek közt a Hegylakó című filmből ismerheted, amelyet a Hebridákon, a skót Eilean Donan-kastélyban forgattak.

Emlékszel a Hegylakó című filmre? A Macrae-klán ősi otthonát többek közt a Hegylakó című filmből ismerheted, amelyet a Hebridákon, a skót Eilean Donan-kastélyban forgattak.

Lehetetlen elhajtani ez a kastély mellett anélkül, hogy elő ne rántanád a fényképezőgépedet. Engem is elragadott. Skócia mesebeli vára grandiózus hegyi kulisszák előtt, három, tengeri kijárattal rendelkező tó metszéspontjában, a Skye felé vezető úton, egy szigeten áll, dacolva az 1220 óta őt ért támadásokkal.

A romantikus külsejű, egykori jakobita erődítményt több ívből álló  kőhídon át közelítheted meg. A várat az angolok 1719-ben lerombolták, majd a 19. században felújították, jelenleg ősi kegytárgyakat őriznek falai között.

A Hebridák egyik tagja, a Skye-sziget, amelyet “kis-Skóciának” is neveznek. Komppal lehet átkelni ide, de útban erre megismerheted a Harry Potter féle gőzös vonatot is. A mindössze 8000 lakosú Skye-sziget partvonala 1600 km hosszú. Egyik települése sincs 8 kilométernél messzebb a tengertől. Központja és egyetlen nagyobb halászfaluja a 2500 lakosú Portree. A sziget partvonala rendkívül tagolt és ez által igen változatos. 

A szigeten magas hegycsúcsok tornyosulnak, mocsárvidékek, vadregényes völgyek terülnek el, és mélybe szakadó tengerparti sziklákban gyönyörködhetsz. A sziget közepén helyezkedik el a Cuillins-hegység, amelynek északi pereme előtt látható Skye egyik leglenyűgözőbb látnivalója, az Old Man of Storr szikla alakzat.

Skye szigetén biztosan elfog az időtlenség érzése. Ezen a szigeten minden megtalálható, ami Skócia esszenciája. A MacLeod klán ősi fészke a Dunvegan kastély, melynek három érdekessége van: a börtön, a tündérzászló és a fókák.

Ez utóbbiakat motorcsónakról közelebbről is megnézheted, de a börtönt nem érdemes kipróbálni. A várúr ugyanis egy 4 méter mély szűk, levegőtlen, sötét lyukba dobatta az ellenségeit. A szerencsétlenek törött végtagokkal, étlen-szomjan fetrengtek az odúban, melynek szellőző járata a kastély nagy szalonjába vezetett, ahonnan ínycsiklandó sültek illata és vidám csevej kínozta a haldoklókat.

A tündérzászló a MacLeod-ok ősi öröksége, mely – ha kibontják – háromszor segíti meg a klánt: varázsereje elűzi az ellenséget, az éhséget és gyermekáldást hoz. (Már kétszer kibontották, most egy üveglap alatt várja további sorsát.)

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat. Ha szeretnél fél áron hozzájutni a népszerű utazási riportkönyveimhez, akkor menj a főmenüben a Könyv rovathoz, s on-line megrendelheted bármelyik riportkönyvemet 50% engedménnyel!

www.alomutazo.hu

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 108 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

1 Comment

  1. Vas Edit szerint:

    Szia Alomutazo!
    Nagyon erdekes a cikk amit irtal, viszont lenne egy kisebb helyesbitesem.
    Skye szigetre nem csak komppal lehet atjutni, hanem van egy hid is. Mar tobbszor azon mentunk oda mivel a kedvenc szigetem skociaban. Tenyleg annyira gyonyoru, hogy az ember folyamatosan vissza akar menni.

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás