Ljubljana kulináris templomában vacsoráztam, a négy elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő is reprezentálva volt az ételsoromban!
július 7, 2017
Kézzel szüretelt, Arabica kávét kóstoltam a kolumbiai Cartagenában!
július 9, 2017
Ljubljana kulináris templomában vacsoráztam, a négy elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő is reprezentálva volt az ételsoromban!
július 7, 2017
Kézzel szüretelt, Arabica kávét kóstoltam a kolumbiai Cartagenában!
július 9, 2017

Ráugrottam egy hatalmas aligátorra Floridában, az Everglades mocsárvilágban!

Szeretek Floridában nyaralni. Már többször is voltam Miamiban és környékén. Biztosan sokan utálnak emiatt. De – szoktam mondani – valakinek ezt is vállalni kell!

Nagyképű lennék? Ugyan, csak viccelek. Akik személyesen ismernek, tudják rólam, hogy távol áll tőlem az „arcoskodás”!

Meg kell szenvedni egyébként egy floridai nyaralásért. Legalábbis a Miami reptéren. Legalább kilenc órás a repülőút, s az érkezés után még komoly kitartás kell. Az útlevélvizsgálaton átesni, a sorban állás, az újjlenyomat vétel és az írisz fényképezés egy órát biztosan eltart, még akkor is, ha ma már az ESTA vízummal rendelkezőknek automata gépek csinálják a teljes folyamatot. S ezután az autóbérlő irodában is sorba kell állni újabb minimum egy órát, mert kocsi nélkül nem lehet létezni Floridában.  Tömegközlekedés nincs.

Ha már nálad a slusszkulcs, akkor indulhatsz az előre lefoglalt hoteled keresésére, ami  – a nagy forgalmat figyelembe véve – megint csak időrabló, még akkor is, ha van navigáció az kocsiban, s eltévedés nélkül megtalálod a szálláshelyedet.

Szóval, mindezt összevetve a hat órás időeltolódással – fárasztóan indul a nyaralásod. De azután, ha kipihented magad, akkor tiéd a világ!

Engem a luxus vonz. Mindig azt kutatom, hajtom. Miamiban sok új luxus rezidencia épül. A Miami Beachen, egész pontosan annak északi részén, Bal Harbourban lévő lévő St.Regis rezidencián legendás luxust kínálnak.  Inas áll rendelkezésre a nap 24 órájában.  A házban főz a világ egyik leghíresebb séfje, Jean Georges Vongerichten, a Reméde Spa-ban lehet pihenni, s fehér homokos partra lehet kilépni a ház kapuján.  Két millió dollártól indulnak az árak itt, de akad 11 millió dolláros lakás is.

Akik a legjobb éttermeket keresik, azok ezen a környéken meg is találják, manapság a sláger Miami Beachen a Tounge and Cheek, a Strip steak, a Scarpetta, s a Hakkasan étterem, Bal Harbour csúcsvendéglője pedig a Makoto.

A gazdagok közül sokan arra esküsznek, hogy saját villájuk legyen. A szuper gazdagok az újdonságnak számító My Bay Point-on lévő telkeket veszik, hogy építkezzenek, vagy a Fischer Island-et választják, esetleg Key Biscayneben építkeznek.

A Fischer-sziget zárt világ, csak meghívásra lehet bemenni a területére, Key Biscayne bárkinek elérhető, s itt az utcáról megbámulhatók a csodapaloták. Az utcai frontról nyíló garázsokban Bentleyk, és Maseratik állnak, a tenger felüli öbölben, vagy csatornán pedig luxus jachtok, a tulajdonosoknak van választás, hogy mivel menjenek el otthonról. Aki Key Biscayneben lakik, sokszor úszik el a jachtjával a Pelican étterembe, ahonnan a teraszról fantasztikus kilátás nyílik Miami felhőkarcolóira. Én is többször megfordultam már ebben a vendéglőben. Itt a legjobb a stone crab, vagyis a tarisznya rák ollójában lévő hús, de a grillezett királyrák sem megvetendő. Mindig tele van az étterem. Nemrégiben megnagyobbították, hogy ezerfős partikat is tudjanak rendezni itt, mert van rá igény.

A turisták természetesen Miami Beachet keresik fel, nem a belvárost, s a sláger ezen belül is a South Beach. Ez nem más, mint a történelmi Art deco negyed, ahol a házak a több évtizeddel ezelőtti kultúrát tükrözik, de csak külső megjelenésükben, mert belülről fantasztikusan felújították őket. Muszáj is volt, hiszen olyan luxus hotelláncok költöztek ide, mint például a Ritz Carlton, s az eleganciához szokott vendégeket ki kell szolgálni.

Hihetetlen élet van a South Beachen. Éjjel nappal hömpölyög a tömeg a történelmi negyedben, sok étterem és vendéglő be sem zár soha, de amelyik kicsi pihenőt ad saját magának, az is hajnali ötig biztosan nyitva tart. Annyi az ember és a kocsi, hogy mozogni is nehéz. Parkolni szinte lehetetlen, éppen ezért, a vendéglők inassal való parkolást vezettek be, az étterem vagy a bár előtt a vendég oda adja a slusszkulcsot egy inasnak, aki 20-30-40 dollár ellenében elviszi valahova a kocsiját. Hogy hova? Senki ne kérdezze, persze fontos, hogy amikor távozni akar a vendég, akkor vissza is kapja a járgányt. Hála Istennek ezzel sincs gond…

A legnépszerűbb hely a South Beachen a Mango’s bár, itt már délután is az asztalon táncolnak, este pedig már fergeteges a hangulat. Nekem is ez a kedvencem. Ki nem hagynám, ha Miamiban járok. Igazi karibi őrület uralkodik, 20 órakor vacsorával egybekötött élő show veszi kezdetét, egymást cserélik a zenekarok, a táncosok. A kubai lányoknak olyan hatalmas, kerek hátsójuk van, amit észvesztően riszálnak, hogy az ember hajlamos arra gondolni, ez már nem is valóság, hanem a fenékplasztika eredménye. Állítólag az amerikai sebészek már nagy mennyiségben helyeznek el fenék implantátumokat, hogy vonzóbb legyen az igényes hölgyek hátsó fele a férfiak számára. A Mango’s közönsége sokszor annyira bezsong, hogy beszállnak a nők és a férfiak a táncosok közé, sőt néha átveszik a mikrofont, s saját műsort adnak.

A sötét helységben az étlapok foszforeszkálva világítanak, hogy mindenki tudjon koktélt választani, a hangulatot fokozza, hogy itt közel, s távolban nincs szomjas ember, annak ellenére sem, hogy 17 dollárt elkérnek egy Mojitóért. Én mindig ezt iszom, s fáj, hogy ilyen drága. Akadnak olyan vendégek, akik annyira belefeledkeznek a mulatozásba, s annyit isznak, hogy lekésik a repülőjüket a nagy mámor közepette. Így járt nemrégiben az egyik magyar barátom is…

A South Beachen egyébként hihetetlen méretű koktélokat árulnak. Lehet egy pohárban akár egy liter alkohol is, sok jéggel vagy jégkásával. S mindenkinek ez van az asztalán, csoda, hogy a vendégek nem fordulnak fel.

A diszkókba vendégcsalogató táncosok invitálják az embereket. Az utcán vonaglanak egész nap bikiniben, s el is csábulnak a nyaralók, délelőtt, délután, éjszaka, mindig tele van a  diszkó, üvölt a zene, s fogy a koktél.  Mivel Miamiban sok kubai él, ők tudják, hogy mi a jókedv, hogy kell szalszázni, mindig mosolyognak, s táncolnak, mindenkire ráragad ez a felhőtlen viselkedés, ez a laza tempó. Az utcán sok helyen árulják a havannai szivarokat, az illatuk belengi a vendéglátóhelyek környékét, lehet élvezni a nyaralás minden percét ebben a környezetben.

A három nagy Miami diszkóban ezer ember áll sorba esténként hogy bejusson. 11 órakor még semmi élet, 12-kor indul a buli, ami 2-3 között van a tetőfokon. Reggel ötig mulatnak. Kétezer dollár a belépő ezekbe, de a jó vendég esténként elkölt 20-30-50 ezer dollárt is italokra. Igen, nem tévedek, egy budapesti kisebb lakás árát egyetlen éjszaka!

Miamiban sok helyen hirdetik az Everglades Nemzeti Parkot, ahol hemzsegnek az aligátorok. Légpárnás hajókkal lehet szelni a mocsárvilágot, s figyelni a ragadozókat, amelyek gyakran csak a két szemüket, meg a hosszú pofájukat dugják ki a vízből. A parton aligátor show is van, ilyenkor meg lehet simogatni a kisméretű, még gyermek fenevadakat, s a bátrabbak nagyobb példányokkal is megismerkedhetnek közelebbről. Én például legutóbb Crocodile Dundee-t játszottam, s ráugrottam egy hatalmas aligátorra, rögtön a két szemét nyomtam, mert ez a módja a megszelídítésüknek, s így fotóztak.

Elárulom azért nektek, hogy ez az aligátor nem volt élő, csak egy kitömött állat…

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat. Ha szeretnél fél áron hozzájutni a népszerű utazási riportkönyveimhez, akkor menj a főmenüben a Könyv rovathoz, s on-line megrendelheted bármelyik riportkönyvemet 50% engedménnyel!

www.alomutazo.hu

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 108 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás