Agárversenyen szurkoltam Észak-Írországban, a Belfasthoz közeli a Drumbo Parkban
június 24, 2017
A Rothschild villa pazar kertjében gyönyörködtem a francia Riviérán
június 28, 2017

A kecsua indiánoknál vendégeskedtem, akik nem lopnak, nem hazudnak, nem lustálkodnak, csak kötnek és szőnek egész nap…

Találós kérdés: hol található a Taquile-sziget? Én 2016 őszéig nem tudtam rá a választ. De azóta tudom: a perui Titicaca-tó egyik nagy látványossága a Taquile-sziget, ezt az Unesco a világörökség részévé nyilvánította.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide, a világ végére, amely közel 4000 méter magasságban van a tengerszinthez képest, s olyan kevés az oxigén, hogy szinte kapkodni kell a levegőt.

Vörös talaja éles ellentétben áll a tó kék színével. Fallal övezett útjai rusztikus boltívek alatt és inka romok mellett haladnak el. Az egész sziget teraszokból áll, amelyeken különböző növényeket termelnek. Mintegy 350 család él itt, hat kommunában, szigorú elveket betartva. Az alap: nem lopnak, nem hazudnak, s nem lustálkodnak. Az őslakosok kecsuául beszélnek.

Délben érkezem a szigetre. 545 lépcsőfokon lehet felmenni a település központjába, de én nem ezt a nehéz utat választom, hanem egy könnyebbet. Amúgy is „alig élek” az oxigénhiány miatt…

Egy indián családhoz vagyok hivatalos, amely a sziget déli csücskében él, ami különleges alkalom.

Az egész sziget jóformán egy hegy. Alig akad vízszintes rész, csak fel vagy le. Mivel a szigeten sem a láma, sem a szamár nem honos, így minden megélhetéshez szükséges dolgot férfiaknak a vállukon kell felvinniük a hegy tetejére, a házaikba.

Kedvesen fogadnak a feleségemmel együtt a vendéglátóim. Megtudjuk, Taquile-sziget jellegzetessége: minden férfi maga köti itt a sapkáját, melynek jelentése van: a piros sapka a házas emberek fejdísze, a színes, de nagyrészt fehér pedig a szingliké. A kisfiúknak is van már sapkájuk, ez fehér, de valószínűleg ezt még nem ők kötik.

A sapka viselése elárulja azt is, hogy éppen milyen passzban van, aki hordja. Ha a sapka bojtját jobb oldalra biggyesztik, akkor az a férfi boldog, ha baloldalra, akkor szomorú, ha pedig csak úgy lóg hátul, akkor semmi extra nem történt vele, éli a hétköznapi életét.

A nők nem hordanak sapkát. Nekik egy szinte bokáig érő fekete leplet kell viselniük a fejükön, melynek színes bojtok vannak a végein. Az arcukat, s az egyik szemüket el kell takarniuk, mivel a szigeten patriarchális társadalom van, azért mindig három lépéssel a férjük mögött kell lenniük, s semmi szavuk nincs, csak akkor szólalhatnak meg, ha az uruk kérdést tesz fel nekik, s erre válaszolnak.

Ha a nők a szigeten egyedül közlekednek, akkor lehetőleg el kell kerüljék, hogy férfiakkal találkozzanak. Ha látják messziről, hogy szembe jön egy férfi, akkor jó, ha letérnek az útról, s elbújnak egy bokor, vagy ház mögé, amíg el nem halad mellettük az uraság. Nekem sem volt könnyű nőket fotózni, mert szinte elszaladtak előlem, annyira szégyellték magukat.

A hajadon lányok színesen öltöznek. Rikító szoknyákat és felsőket hordanak. A már házas nők is így tesznek, de a nyilvános megjelenésnél a színes-réteges öltözetükre rávesznek plusz egy fekete réteget is, amelyről már említést tettem.

A már említett 350 család tagjaként 2500 lakos van összesen a szigeten. A párválasztás érdekes, ugyanis a szigeten kívüli nővel férfi például csak akkor házasodhat, ha az illető ismeri a taquilei kötésmintát. A menyasszony és vőlegény státuszban lévő pároknak két évig együtt kell élniük, s ezt követően kell döntést hozniuk, hogy összeházasodnak-e vagy sem. Ez idő alatt a szex megengedett, sőt a gyermekáldás is, s ha 2 év után nem jön össze a frigy, de van gyerek, akkor a poronty mindig a nőnél marad.

Különlegesség, hogy a házasság alkalmával a nőknek úgynevezett „ígéret-övet” kell szőniük az uruk számára, a saját hajuk, s gyapjúfonalak felhasználásával. Az övnek jelképek formájában be kell mutatnia, hogy a férj milyen vállalásokat tett, ha házat ígért, akkor egy kunyhónak kell szerepelnie az övön, 3 gyereket, akkor három kis porontynak, ha sok utazást, akkor egy hajónak, s így tovább. A férfiaknak életük végéig viselniük kell az övet, hogy mindenki megállapíthassa, betartották-e a vállalásaikat.

Még van egy fontos kellékük a férfiaknak, ami nélkül nem léphetnek ki a házukból, s ez a koka leveles zacskójuk. Az oldalukra kötve kell hordaniuk, s ha találkoznak a szigeten útközben egy másik férfival, akkor köszönés helyett meg kell állniuk, s pár koka levelet kell cserélniük egymással. Gyakorlatilag ez az üdvözlés.

A családokban a férfiak szinte egész nap kötnek valamit. Ott jártamkor a házigazda is folyamatosan kötött egy sapkát. A különböző színű fonalak a zsebeiben voltak, s onnan húzta elő azokat a munkához. Fejből kötött, pedig bonyolult mintát csinált, szinte hihetetlen, hogyan nem tévesztett. Leellenőriztem a munkáját, gyorsan haladt, s hibátlanul, amin ő csak mosolygott, hiszen évtizedek óta ezt csinálja napi 8-10 órában. Vagy az árnyékban ül, vagy a fa alatt áll, vagy heverészik, de a kezéből nem hiányozhatnak a kötőtűk.  Még akkor sem teszi le őket, ha eszik, akkor is a karján lóg az éppen aktuális munka. S persze mi sem természetesebb, hogy egy férfinak ajándékba csak kötőtűt illik venni, nem is örülne másnak.

Az igazi meglepetés számomra a családi házban való ebéd. Egy csodás panorámával rendelkező kertben volt megterítve egy nyitott, nádfedeles pergola alatt. Damaszt abrosz, nyomtatott étlap, jégvödörbe hűtött pezsgő, fehér- és vörösbor, sör, üdítők, ásványvizek vártak. Olyan volt az egész, mint a mesében. El sem hittem, megcsíptük magunkat a feleségemmel, hogy tényleg Taquile szigetén vagyunk a kecsua indiánoknál, vagy valahol Hollywoodban egy filmforgatáson? De ott voltunk a kecsuáknál, s sorra jöttek az asztalunkra a finomságok. Vagy ötféle előétel, majd quinoa leves, s ez után pácolt pisztráng, sült csirke, háromféle zöldkörettel, majd francia sajtok lekvárral, s a végén munya tea.

Elképesztően finom volt minden, persze hamar kiderült, hogy nem a vendéglátó család nőtagjai főztek, hanem málhahordók cipelték fel a sziget tetején lévő családi házba az ételeket, amelyeket az 5 csillagos hotelünk, a Titilaka főszakácsa készített el, még a szálloda konyháján, hajnalban, az indulásunk előtt. Ez az igazi kényeztetés…

A családi házig úgy két kilométert gyalogoltunk a feleségemmel közel 4000 méteres magasságban, s bár visszafelé már nem ugyanabban a kikötőben várt minket a vízibuszunk, de ezúttal is kellett ugyanennyit gyalogolni, csak most már könnyebb volt, mert lefele mentünk.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat. Ha szeretnél fél áron hozzájutni a népszerű utazási riportkönyveimhez, akkor menj a főmenüben a Könyv rovathoz, s on-line megrendelheted bármelyik riportkönyvemet 50% engedménnyel!

www.alomutazo.hu

 

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 104 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás