Barátkozás a királypingvinekkel

Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy az egyik legemlékezetesebb kalandomról részletesebben is beszámoljak. A Falkland-szigeteken lévő pingvin-szafarimról lesz szó.

A Falkland-szigetek az Atlanti-óceánban található keleti irányban Dél-Amerika partjaitól. Fővárosa 1845 óta Stanley, ami a keleti fő szigeten terül el. Nevét Lord Stanleyről kapta, az úr, az egykori angol gyarmat főtitkára volt. Ma a Falkland-szigetek Nagy Britannia teljes jogú tengerentúli külső területe, de mindmáig az argentinok is igényt tartanak rá, azzal az ürüggyel, hogy 1769-ben Buenos Aires spanyol kormányzója megvásárolta Port Louis francia települését Kelet-Falklandokon.

Az argentinok Malvin-szigeteknek hívják a területet, s 1982 áprilisában háborút indítottak, hogy megszerezzék. A szigeteken lévő 72 angol katonát hamar kiebrudalták, de hamarosan jött az utánpótlás Nagy Britanniából, s az angolok már júniusban leverték a támadást, kiűzték a betolakodókat, úgy hogy a civil lakosságból csak 3 ember esett áldozatul, s a stratégiailag fontos területet ma is komoly hadsereggel védik. Az argentinoknál ez a vereség egyben a katonai diktatúra bukását is jelentette, azóta alkotmányos demokrácia van az országban.

Láthatóan is jelen van a brit haderő mindmáig a Falkland-szigetek fővárosának utcáin, domboldalain, s az óceánt radarral ellenőrzik. 150 mérföldes körzetben nem közelítheti meg egyetlen hajó sem a szigeteket, mert azonnal riasztás történik. Az argentinok, akik ma is úgy vélik, hogy jogilag őket illetnék a szigetek, néha-néha bemerészkednek a demarkációs vonalon túlra egy-egy hajóval, de az angolok azonnal lépnek ez ellen, s kiszorítják őket.

A már több mint negyedszázaddal ezelőtti véres konfliktus szörnyű mementója az a 117 taposóaknával agyontelepített terület, ami ma is életveszélyt jelent a Falkland szigeteken élők és az ide tévedő turisták számára. Mivel plasztikból készült taposó aknákról beszélünk, így nagyon nehéz feltérni és felszedni őket, a kereső berendezések nem „látják”, nem észlelik. Stanley közelében fél méterre az út mentén nagyon sok terület ma is le van zárva és méterenként elhelyezett figyelmeztető táblák jelzik a veszélyt. Elég, ha csak kisodródik egy autó a kanyarban, s máris az elaknásított területre repül, ami azonnal felrobbanhat. Még belegondolni is szörnyű, éppen ezért a Falklandokon mindenki nagyon lassan vezet, nem kockáztat. Szerencsére a szigetek összlakossága mindössze 2478 ember, ebből a fővárosban 2115 lakik, akik közül csak kevésnek van autója, így dugótól, előzgetésektől nem kell tartani azon a kevés úton, ami egyáltalán létezik. Amikor ott jártam, szembe jövő autót talán egyet-kettőt láttam az országúton, előzőt pedig egyet sem, annak ellenére, hogy órákig autóztam.

Stanley látványosságai fél óra alatt megtekinthetők. Maga a város öt utca felfelé az óceán irányából és nyolc utca keresztbe. A Christ Church katedrális a tengerparti főúton található, 1892-ben épült vörös tégla és kő templom ólomkristály üvegablakokkal díszített. Mellette látható a bálna állkapocs csontokból emelt négyágú diadalív egy szép park közepén, 1933-ban állították ide az angolok uralkodásának 100 éves évfordulójára. Szép emlékművet, a Totem Polle-t, állítottak az 1982. évi falklandi háború megnyerése alkalmából a helyi lakosok, ezzel is megünnepelve, hogy az argentinoknak nem sikerült bekebelezniük őket, s maradt a megszokott angol fennhatóság.

A helyi kormányzó házát is bemutatják a turista irodák a külföldieknek, a 19. században emelt fa épület. A kertjét három főállású kertész gondozza. A ház lakója minden esetben a londoni kormány által kinevezett helyhatósági vezető. Fontos látványosság a fővárosban a Britannia House múzeum is, amely a Falkland-szigeteken zajló életet mutatja be, s a parthoz közel kiállított Lady Elizabeth hajóroncs, amely arra emlékeztet, hogy Falkland felé tartva a Horn-fokot igen nehéz megkerülni, s szerencsésen túlélni. Sok turista nézi meg a Gipsy Cove nevű partot, ami tényleg csodálatos, a Jubilee Villas elnevezésű házsort, amelynek tagjai 1887-ben készültek, s tipikus angol épületek, az első világháborús emlékművet és a Pioneer úton lévő 150 éves Colonist’ Cottage nevű házat, az első gyarmatisítók jellegzetes épületét.

A helyi lakosság, csakúgy, mint az angolok, jobbkormánnyal ellátott autókat vezet. Angol a hivatalos nyelv, a férfiak lóversenyre járnak, golfoznak a szigetek egyetlen 18 lyukas pályáján, amely a világ legdélibb és legszelesebb pályája, s igazi angol stílusú kocsmákban töltik a szabadidejüket. Minden évben április 21-én hatalmas parádéval ünneplik meg az angol királynő születésnapját, annak ellenére, hogy Erzsébetnek még nem volt ideje ellátogatni egyszer sem a Falkland-szigetekre, csak a családtagjai jártak itt. Leginkább András herceg áll közel itt a néphez, aki az argentinok ellen berepülőpilótaként szolgált. Semmiféle dél-amerikai befolyás nincs a városban. Az üzletekben Falklandi fonttal lehet fizetni, amelynek értéke megegyezik az angol fontéval, de elfogadnak a boltosok amerikai dollárt is.

A rádió a londoni BBC adását sugározza élőben, itt legfeljebb 3 órával később tudja meg mindenki a híreket, amikor ugyanis a Falkland-szigeteken dél van, akkor Londonban már 15 órát mutat a Big Ben toronyórája. A helyiek újságot nem nagyon olvasnak, legfeljebb a Pinguin Newst, ami hetente egyszer jelenik meg Stanley-ben, A/4-es formában, húsz oldalon, rendkívül egyszerű kivitelben. Még az is lehet, hogy csak fénymásolják, olyan kicsi a példányszáma. Mivel nem nagyon tudnak miről írni ebben a lapban, olyan fontos hírek is bekerülhetnek a hasábokba, mint például az, ha egy tanítónőt kineveznek osztályfőnöknek az általános iskolában. Ha valaki 60 fontot lop, s ezért 30 nap börtönre ítélik felfüggesztve, az már vezércikk is lehet.

A szigeteken több a férfi, mint a nő, ezért az uraknak el kell repülniük Chilébe, vagy Angliába barátnőt és feleséget keresniük. Nem könnyű a választás, a jelenlegi lakosság 25 százaléka érkezett Európából, az anyaországból, 5%-a pedig Chiléből. Sokan ódzkodnak attól, hogy a világ legkisebb fővárosában éljenek, vagy még ott se, hanem egy farmon, ahol birkákat tenyésztenek, s az egyetlen foglalatosság a birkanyírás. Hatszázezer birka él a Falkland-szigeteken, amelyek imádják az itt növő magas füvet. Mivel a szigeteken nincs műtrágya, vagy egyéb vegyszerezés, ezért minden birka bio, amelynek a gyapjúja extra jó minőségű emiatt. Az éves gyapjú hozam 1800 tonnát tesz ki.

Érdekesség, hogy a területek a privát gazdaságok földbirtoka alapján be vannak kerítve, s ha autózunk a szigeteken, akkor állandóan kapukat kell kinyitnunk, meg bezárnunk magunk mögött útközben, hogy haladhassunk. Fontosak ezek, mert a birkák elkóborolhatnának a nyitott kapukon keresztül, s az után soha nem tudná bizonyítani senki, hogy melyik állat kinek a farmjához tartozott. A gyapjúból a szigetek bevételének az ötven százaléka származik, negyven százalék a halászat (főleg pisztráng van nagy mennyiségben a vizekben), tíz százalék pedig a turizmus. Gyakorlatilag más bevételi forrás nincs, semmit sem termelnek a szigeteken, még egy négyzetméter bevetett, vagy megmunkált földet sem látni a Falklandokon, vagy ami különösen feltűnő: nincs egyetlen fa sem. A helyiek azt mondják, hogy túl vizes és köves a talaj, s ezért nem foglalkoznak mezőgazdasággal, az igazság azonban valahol ott lehet, hogy nem túl szorgalmasak a lakosok. Inkább bámulják a tévét naphosszat.

Érdemes feltenni a kérdést, vajon mi vonzza a Falkland-szigetekre a turistákat, mert igen komoly számban érkeznek ide a külföldiek. A válasz egyszerű. A pingvinek. A Falklandokon élnek a Gentoo, a Macaroni, a Jackass, vagy Magellán, a Rockhopper és a királypingvinek. Összesen 880 ezer darabot tartanak nyilván.

A királypingvin a legnemesebb. Ez a második legnagyobb pingvin faj, akár egyméteresre is megnőnek ezek a kedves állatok. A királypingvinek különösen elegánsak. Fekete „szmokingot” hordanak, hasuk tiszta fehér, nyakuknál, a csokornyakkendő helyén narancssárga elszíneződés látható, a csőrük alja piros, a fejük oldalán, ahol az embereknek a fülük van, narancssárga háromszög látható. A kicsinyeik – érdekes módon – teljesen barnák. A tollazatuk inkább szőrméhez hasonlít, s feltűnő, hogy mindegyik pufók, szemben a felnőttekkel, amelyek vékonyak, elegánsak.

A többi pingvin fele ekkora, s eltér a kinézetük a királypingvinekétől. A Gentoonak például narancssárga a lábfeje és nem fekete, s a nyakán nincs sárga folt. A Macaroni bolyhos és a feje tetején élénksárga tollazat van, mint az indiánok fejdíszén. A Jackass, vagy Magellán feje, mellkasa és oldala fekete-fehér csíkos, a Rockhopper pedig húzott szemeivel és a fején lévő sárga oldal tollazattal úgy néz ki, mint egy bagoly.

A falklandi Volunteer Point elnevezésű helyen 1971 óta százával élnek királypingvinek, a jóval több, mint ezertagú kolónia, amely évente legalább kétszázzal gyarapodik, az egyik legnagyobb az egész világon. Sokan azt hiszik, hogy a Falklandokon nagyon hideg van egész évben, s ezért tudnak itt a pingvinek létezni, de ez nem igaz. Decembertől február végéig 18-22 fok meleget mérnek, ami az ózón lyuk miatt sokkal erősebbnek érezhető, itt rendkívül tiszta a levegő. Nincs légszennyeződés, s a nap sugarai jobban melegítenek. A pingvinek a mínusz harmincat és a plusz harmincat is elviselik, persze hozzá kell tenni, hogy a víz az élő helyükön nyáron is hideg, ha lebuknak pár méter mélyre, akkor a számukra legkellemesebb hőmérsékletet élvezhetik. Májustól novemberig már hűvös az idő, július-augusztusban pedig rendszerint havazik.

Port Stanleyből, azaz a főváros kikötőjéből négykerék-meghajtású terepjárókkal indulunk a pingvinekhez. Hetvenöt kilométerre található a telephelyük, de ez mégis két és fél órát vesz igénybe, hiszen kiépített út csak a Johnsson’s Harbour-ig van, utána nyílt, nehéz terepen lehet csak haladni. Előírás, hogy egy dzsip nem vághat neki az útnak, mert olyan sok veszély fenyeget az elakadásra. A Falklandokon csak pár éve vezették be a mobiltelefont, azt is csak a főváros területén, kint a terepen nincs vétel, nem lehet segélyhívást sem indítani. Csakis a társak vontathatnak ki a hatalmas kátyúkból, ha belesüppedünk a terepjáróval a kisebb mocsarakba. Van is ilyen segítségre szükség. Amíg eljutunk a pingvinekhez, sok-sok alkalommal kell megállnunk, s hol az egyik-hol a másik dzsipet kell kivontatni a konvoj tagjai közül. A dzsipszafari olyan, mintha a Camel Trophyn indulnánk, hihetetlen nehéz terepen, sokszor negyven százalékig megdőlve, vagy éppen a teljes kerékmagasságig elsüllyedve haladunk, az agyunkat is kirázza terep, de nem siránkozunk, hiszen a pingvinek látványa mindent megér. Ritka lehetőség saját életterükben látni a pingvineket és nem az állatkertben bezárva őket.

A Volunteers partszakaszhoz érkezve elakad a lélegzetem. Ilyen impozáns, pazar tengerparti szakaszt nem nagyon lehet látni a világon. Körülbelül három kilométer hosszú. Kristálytiszta víz, hatalmas hullámok, világítóan fehér, liszt finomságú homok, ezüstös fényű alacsony növényzet, s amerre a szem ellát – pingvinek. Sokan sétálgatnak méltóságteljesen a tengerparton, éppen halászathoz készülődve, akadnak, amelyek már a vízben úsznak, bukdácsolnak lefelé halakat keresve, a többiek pedig kint a szárazföldön álldogálnak, vagy éppen bandukolnak valahová. Vagy a víz irányába, vagy onnan visszafelé a csoportjukhoz. Olyan szépek, méltóságteljesek, aranyosak és szelídek, hogy az ember nem is gondolná. Akár fél méterre is meg lehet közelíteni őket, nem szaladnak el.

Tudni kell, hogy a pingvinek a szárazföldön élnek, csak az élelemszerzés céljából mennek be a vízbe, s amint fogtak már elég halat, azonnal kijönnek onnan. A vízben nem érzik magukat biztonságban, hiszen a rozmárok, s az elefánt fókák kedvenc eledele a pingvin. Akkor nyugodhatnak meg a pingvinek, ha a szárazföldön vannak, mert ott senki sem vadászik rájuk. Még az ember sem, ami ritkaság, hiszen az emberek mindent lőnek. Pingvint viszont soha. Csak a tojásaikat eszik meg, azok közül is azokat, amelyeket otthagynak a szülők az odúikban, s amelyeket nem költenek ki. Sok pingvincsalád földalatti odúkban él, oda húzódik vissza a nagy szél és a viharok elől, s ott költi ki a tojásait. Érdekes látvány, amint a pingvinek álldogálnak az odúik felett, mindenki a saját „lakásánál”.

A pingvinek egyébként októberben szokták lerakni a tojásaikat. Általában úgy melegítik, hogy a lábfejükön tartják a tojást, s a hasa aljukkal adnak meleget. 39-53 napig tart az inkubációs szakasz, fajtól függően, először a nőstény állat melegíti egy pár napig, majd megosztja a hímmel a feladatot, s felváltva vannak szolgálatban négy-négy perióduson keresztül. Ha véletlenül elgurul a tojása egy párnak, akkor feladják, nem foglalkoznak tovább a költéssel. Ha megszületik a kis pingvin, akkor 35 napig még felügyelet alatt tartja a pár a kicsinyét, élelmet hoz neki, védelmezi, majd szabadjára bocsátja. Télen a felnőtt pingvinek élelemszerzés céljából sokszor elúsznak egészen az Antarktiszig, s akár 4-5 hónapra is eltűnnek. Ez idő alatt a gyerek pingvinek a nyáron felhalmozott hájukból élnek, de az az igazság, hogy sokan nem bírják a nélkülözést, s elpusztulnak.

Fontos szabály a pingvinek látogatásakor, hogy nem szabad keresztezni az útjukat. Mert akkor megzavarodnak, megijedhetnek. Ha leülünk, vagy csak álldogálunk, akkor szépen elsétálnak mellettünk furcsa, Chaplin-es mozdulataikkal, s már fényképezhetjük is őket. Szerencsénk van, hétágra süt a nap, legalább 12 fok van, s így az sem zavaró, hogy iszonyatosan fúj a szél. A Falklandokon mindig süvít, sőt rendszerint esik az eső is, vagyis ez extra alkalom a pingvinekkel való együttlétre.

A pingvinek általában nagy hanggal vannak, folyamatosan csivitelnek, sokan ilyenkor az ég felé tartják a csőrüket, megnyújtják a nyakukat, s kitárják a szárnyaikat. Ebben a pózban valahogy még vonzóbbak, szebbek, az ember nem győzi fényképezni őket. Főleg csoportban szeretnek tartózkodni, sokszor annyira közel egymáshoz, hogy összeérnek. De azért van, aki elkószál.

A pingvineken kívül még 226-féle madár él a Falkland-szigeteken, közülük talán a legszebb az albatrosz, amelyből 800 ezer darabot számlálnak. Tizennégyféle tengeri állat él a partközeli vizekben, rozmárok, elefánt fókák, különböző fajú delfinek, gyilkos bálnák és még sorolhatnánk.