Rotorua, a gőzőlgő város

Aucklandtől, vagyis Új-Zéland lenyűgöző luxust és nyugalmat árasztó világvárosától 250 kilométerre járok. Szinte el sem lehet téveszteni, hogy Rotoruába érkezem, olyan nagy a bűz. Kénszag árad mindenhonnan. Nehéz megszokni, mint ahogy a lépten-nyomon feltűnő gőzfelhők látványát is. Ez a helyiek Bükfürdője, Hévize, Sárvárja… Nem túlzás: sokszor úgy érzem, mintha a Holdon járnék. Főképp a Waimangu vulkanikus völgyben, amelyet 1886-ban a Mt. Tawara-vulkán formált meg.

Itt minden forr, bugyborékol, gőzölög. Akár a Föld keletkezésének idején. Az út menti patak vizébe nem tanácsos belenyúlni, mert hetvenöt fokos. Az Inferno-kráter tó nyolcvan fokra melegedett fel, de akadnak százfokos, forrásban lévő állóvizek is. A patakok, folyók és tavak között természetesen gejzírek törnek fel, köztük a legérdekesebb a Waimangu gejzír, ami fekete színű vizet lövell ki magából – jó magasra. Ez eredeti, nem úgy, mint a sokat reklámozott, s világszerte ismert Lady Knox-gejzír a Wai-o-tapu parkból, amelynek kitörését az órához lehet igazítani, hiszen minden reggel tíz óra tizenöt perckor visszafojtják a gejzírt, s 1,5 kiló szappan segítségével előidézik, hogy 8 méter magasra lövelljen ki.

Ha szereted a pezsgőmedencéket, itt kiélvezheted magát a természetben. Elég a Rotomahana-tóhoz felkerekedned, amelynek 35-39 fokos a vize a partszakasz környékén, de bent a mély részénél sem süllyed soha 19-20 fok alá. Lehet lubickolni, élvezni a felszálló légbuborékokat, ásványi sókat. Egy kicsit azért horrorisztikus is ez a strandolás, hiszen minden percben az az érzésem, hogy megnyílhat alattam a föld, feltörhet egy újabb gejzír vagy vulkán, s akkor nekem „annyi”…

S hogy mennyire valóságos ez a félelem, azt mutatja, hogy Rotorua belvárosában, 2001. február 26-án délután fél négykor meg is nyílt a föld. Kétszáz méter magasra csapott fel egy addig ismeretlen gejzír, s több órán át lövellte a százfokos vizet magából. Természetesen mindent leégetett a környezetében, még szerencse, hogy emberi sérülés nem történt, hiszen egy park kellős közepén esett meg a dolog. Ma egy tábla, s kiégett fák állítanak emléket az eseménynek, miként annak is, hogy ebben az időszakban néhány hét alatt közel ötvenszer regisztráltak földmozgást a térségben a szeizmográfok.

Az őslakosok minden természeti katasztrófa ellenére kitartanak Rotoruában. A legtöbb maori talán itt található Új-Zélandon. A Whakareware termálfaluban például úgy élnek, mint az Ősidőkben. Kihasználják maximálisan a természet nyújtotta adottságokat. Hogy miket? A főzés például úgy történik, hogy belelógatják egy háló segítségével a házak között lévő százfokos tavakba a zöldséget, húst, s tíz perc múlva puhára főve emelik ki belőlük az ételt. Ha párolni akarnak valamit, akkor a sziklák közül kiáramló gőzt hasznosítják. A tisztálkodáshoz kádakba gyűjtik a tüzes forrás vízét, lehűtik, majd fürdenek benne. Kozmetikai szolgáltatást úgy vesznek igénybe, hogy az ásványi sókban gazdag, forró vizű folyó partján letáboroznak, s a feláramló gőz bársonyossá varázsolja a bőrüket.

Hihetetlen, amit itt láthatsz, s az élményt még fokozza a tudósokat is ámulatba ejtő Champagne Pool. Ez egy kb. öt hektár méretű, gőzölgő tó, túlfolyását az Ördög medencéje biztosítja, amelyet néhány bugyogó sárterasz szegélyez.

Rendkívül érdekes látvány az Artist’s Paletta is, a sekély, egymással összekeveredő más ásványi anyagokat tartalmazó tavak összessége, hiszen partszakasza naponta változtatja a színét.

A vulkanikus területek tanulmányozását szinte nem lehet megunni, de azért mégis némi felszabadultság érzet fog el, amikor 2-3 napos rotoruai látogatásom véget ér, s visszatérek a civilizációba, s azt hallom maori nyelven, hogy Ki Ora, vagyis: üdvöz’ légy.