Romantikus hajózás
február 24, 2017
Rotorua, a gőzőlgő város
február 24, 2017
Romantikus hajózás
február 24, 2017
Rotorua, a gőzőlgő város
február 24, 2017

Queenstown és a varázslatos természet

Queenstown Új-Zéland déli szigetének legszebb városa, de talán nem esek túlzásba, ha azt állítom, hogy versenyben van a világ legszebb települése címért is. Maga a természeti csoda a hósipkás hegyeivel, pazar kék színű vízzel megáldott tavaival, kanyargós, sziklás partú folyóival, csodás borvidékével, remek szállodáival, kiváló éttermeivel. Télen síparadicsom, nyáron üdülőváros, s a borkóstolás egyik fellegvára. S hogy mindezt még fokozhassuk is egy kicsit: több golfpálya esik Queenstownban egy főre, mint bárhol a világon…

Lazák errefelé az emberek. Az autókölcsönzős, akitől béreltem a kocsit, a reptér parkolójában hagyta a számomra kiválasztott járművet, s az első rendszámtábla mögé ragasztotta a slusszkulcsot, mert munkaidő után érkeztem, s nem akart várni rám, de egyben csalódást sem akart okozni nekem. Ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, hogy az irodai órákon túl is átvehessem az autót. Más országban ezt aligha merné megcsinálni bárki is, mert biztosan ellopnák a Nissant, mert estemben erről a márkáról volt szó. Új-Zélandon ettől nem kell félni, itt olyan becsületes mindenki, hogy példát vehetne erről a világ.

Queenstownban összesen 100 rendőr szolgál, ami nagyon kis létszám, ha tudjuk, hogy minden évszakban tele van a város turistákkal, minden szálloda kiteheti a megtelt táblát, s az éttermek is. A rend őrei közül csak húsz egyenruhás, a többi civil, aki elkeveredik az emberek között. Nincs sok dolguk…

Ellentétben az északi sziget városaival itt nincs maori hangulat, semmi sem emlékeztet a az őslakosságra, pedig Queenstownban szinte minden meghatározó dolog a maori családoké, amiből pénzt lehet csinálni. A kalandtúra szervező irodák, a hajótársaságok, a helikopteres cégek, amelyek városnézéseket szerveznek, s még sorolhatnám. Mivel minden rendkívül drága Queenstownban, így jó pénzt keresnek a jogtulajdonosok.

Az egyik legkedveltebb dolog a városban a szupergyors, pörgésekre is képes motorcsónakozás. A Shotover folyón a piros színű hajók, a tavon és a Kawarau-folyón pedig a sárgák szédítik a tempójukkal a turistákat. Egy órára 120 dollárt kérnek fejenként, de megéri, mert nagy élmény. A kapitány úgy vezeti a száguldó hajót, hogy az ember azt hiszi minden percben, hogy nekimegy egy partszéli sziklának, de azután mindig elsiklik mellettük, majd következik egy pörgés, vagy két piruett, netán három, amit sikoltozva él át minden résztvevő.

A másik sláger a Bungy jumping. Quuenstownban lehet a legmagasabbról a mélybe ugrani az egész világon, 147 méterről, úgy hogy a lábadhoz erősítenek egy gumikötelet. Félelmetes Akadnak persze kisebb magasságok is, a normál, amit szívesen bevállalnak a fiatalok, 43 méteres magasság. 180 dollárba kerül egy ugrás, de még el lehet költeni egy vagyont az attrakcióról készülő videóra, a fotókra, az ugrás utáni evés-ivásra a cég éttermében…

Queenstown sportos város. Ide nem múzeumba jönnek az emberek, nem plázákba akarnak vásárolgatni, hanem mozogni szeretnének, túrázni, hegyet mászni, hajózni, s szép környezetet, természetet látni.  Éppen emiatt fejlődött itt extrán a golfélet is, ez az a sport, amely nagyon beleillik a képbe.

A csúcs a Hills golfpálya a városban. Magánpálya. Egy dúsgazdag ékszerészé. Csak meghívásos alapon lehet itt játszani. Akkor is csak 500 dollárért – 18 lyukat. Klubtagságot is csak akkor lehet szerezni, ha több ajánlással érkezik az érdeklődő. S ajánlást nehéz szerezni. Érdekesség, hogy minden lyuknál kiállítottak egy szobrot vagy szobor csoportot, mert am tulajdonos szereti a művészetet és a plasztika a kedvence. Olyan profi ez a golfpálya, ahol egyébként a tulajdonos saját villája is áll, hogy  nemrégiben itt rendezték meg a Új-Zéland Open golfversenyt. Nem rossz, ha valakinek a saját háza kertjében tartják a világ egyik leghíresebb golfviadalát, mert nagylelkűen beengedi a profikat pár napra az otthonába…

Érdemes bemenni Queenstown belvárosába, ahol nyitott bevásárló központ található, alacsony házakkal, s sok étteremmel, kávézóval. Új-Zéland legdrágább városa ez, de egyben a legcsodálatosabb is. Az egyszerű építésű kis fa házikók, amelyek még sokszor szigetelve sincsenek millió dollárokba kerülnek, mert itt a helyszínt kell megfizetni. A környezetet.

A szállodák a Wakatipu-tó partján sok pénzt kérnek, de – éppen emiatt – én nem elsősorban ezeket ajánlom. Inkább a kisebb lodge-okat kell keresni. A legjobb a belvárostól 4 km-re lévő The Canyon Lodge, amely a Shotover folyó fölött a hegyoldalban épült, s ahonnan olyan kilátás nyílik a völgyre, amiről csak álmodni mersz. Vagy még azt se… Nem véletlen, hogy mindenki itt szeretné tartani az esküvőjét, s akinek van rá pénze az itt is tartja.

A túraszervezők számos Lord of the ring filmforgatási helyszínre visznek el, ha erre van igényed, a Skipper-völgy az egyik csoda, amit meg kell nézni. Négykerék meghajtású kocsival lehet csak közlekedni itt, mert a normális út csak úgy vezet errefelé, hogy húsz alkalommal is akár át kell kelned egy folyón.

Csak egy ugrás Queenstowntól Arrowtown, amely cowboy film forgatások kedvelt helyszíne, olyan, mint egy kis ékszerdoboz ez a falu. Western filmek hangulatát idézi a házaival, kocsmáival, azonnal beleszeretsz, ha erre jársz.  Az 1450 évvel ezelőtt aranyláz idején is így nézett ki a település, ahogyan most, bájos, kedves, szeretetre méltó.

Ma is lehet persze aranyat mosni a folyóban, csak már nem annyira éri meg. A helyiek szerint, aki napi nyolc órában ezt csinálja, azért most is össze tud szedni havi 2000 dollár értékű aranyat… Nehéz munka, éppen ezért sokan nem is vállalják, főként az a gond, hogy egész nap a jéghideg vízben kell állni, s egy kis tálkában megpróbálni kiszortírozni a vizes sárból a mini arany lamellákat.

A horgászás már könnyebb, hódolnak is ennek sokan, s a kifogott pisztrángok finom hétvégi lakomák eledelei lesznek. Lehet vadászni is a környéken, természetesen ez is népszerű.

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 104 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás