Kobratáncoltatást bámultam Sri Lankán a Bentota beachen!
január 4, 2018
Repülj turista jeggyel Business Class kényelemben! Elmondom hogyan?
január 7, 2018

Kasyapa király palotájában jártam Sígiriyában a félelmetes sziklaormon

Sri Lankára elsősorban azért kell egyszer elutaznod, hogy csodákat láss. A világ eredeti hét csodájaként a Zeusz-szobrot, a gizai piramisokat, a babiloni függőkerteket, a rodoszi kolosszust, Arthemisz templomát, az alexandriai világítótornyot és Mauszolosz sírboltját ünnepelték. A nyolcadik csoda pedig Sigiriya, amely Sri Lankán található Kandytől úgy 80 kilométerre. Én elmentem, s megnéztem.

Az ötödik században Kasyapa király itt uralkodott egy 200 méter magas sziklatömbre épített palotában. Vízi kertekkel, fürdőkkel berendezett főhadiszállását tízezer rabszolga építette – hét éven át.

A korai szingaléz királyságok emlékét már csak Sigiriya őrzi az ásatások során feltárt épületmaradványaival, a 22 falfestményével, s az ősi grafitiket tartalmazó tükörfalával. A tudósok máig sem tudtak rájönni, miképp működött a vízesések, szökőkutak, medencék vízellátása Sigiriyában…

Kandyből igyekszem északnak Sri Lankán. Úttalan utakon járok. Sofőröm, Sziri tengerparti férfi, így néha eltéved, még szerencse, hogy Bandu, a túravezetőm időben észbe kap, s nem bolyongunk sokat  fölöslegesen a rázós terepen.

Útközben a szegényes viskók elkeserítő látványa mellett a Sri Lanka-i valóságról kapok tájékoztatót. A modern kori rabszolgavásárokról, miszerint éhbérért viszik ki a Sri Lanka-i asszonyokat Szaud Arábiába cselédnek ezrével, akik aztán két évig a családjukat sem láthatják. Vagy a teaültetvényeken dolgozók keserves életéről hallok, s arról a tényről, hogy miközben ebből az országból exportálják a világnak a legkitűnőbb B.O.P. és B.O.P.F. minősítésű teákat, addig a helyiek csak a koszból összesepert teát főzhetik ki maguknak, s azt isszák. Keserű sors ez, mint ahogy a gumifaültetvényeken robotolók hétköznapjai is…

Hirdetés

A szegénységet jól mutatja az is: idegenvezetőm már előre jelzi, sikerült szereznie egy helyi egyetemistát, aki még nála is mindent jobban tud Sigiriyáról. Bízzak benne, mondja, de legfőképp adjak neki borravalót majd a szolgálataiért.

A fiú igen készséges, kisportolt, ami fontos, hiszen kisvártatva kiderül: 1200 lépcsőt kell megmászni, hogy felderíthessem a sziklaormon épült palota romjait, s megcsodálhassam fentről a pazar kilátást, a minket körülvevő dzsungel áthatolhatatlan labirintusát, a leopárdok, s vad elefántok szülőhelyét, a krokodiloktól hemzsegő folyókat.

A parkban még rendben vagyok. A harminc fokos meleg és a kilencven százalékos páratartalom egyelőre tűrhető, amikor a párhuzamos építésű vízi kerteket nézem. Hihetetlen, de az ezerötszáz évvel ezelőtt, ősi módszerrel készített vízrendszer még ma is működik, az esővíz táplálja a szökőkutakat, medencéket.

Később, amikor már a hatalmas szikla oldalába vájt vastraverzeken kell egyensúlyoznom, s felmásznom valahogy a csúcsra, akkor kezdek kidőlni.

Szégyen ide, szégyen oda, gyakran kell megpihennem. Ezek a pihenések sem az igaziak azonban, hiszen amint lenézek, megszédülök. Száz, kétszáz méteres mélység tátong alattam, lelátok a semmibe. Kicsit elgondolkozom közben: vajon miként is festhették fel a sziklafalakra hajdanán azokat a gyönyörű festményeket, amelyeket mindmáig megőrzött a kor? Belegondolni is rossz, hogy hánccsal összekötözött, százméteres bambuszlétrákon álldogáltak anno a „művészek”, s pingálták a falakat. Vajon milyen arányú lehetett az elhalálozás a munka közben?

Hirdetés

Kasyapa királyt alighanem egyáltalán nem izgatta ez a kérdés. Különösen kegyetlen ember volt. Még a saját apját is megölte, csak ő kerülhessen hatalomra, s ne a bátyja. A fivére ezért persze bosszút forralt. Kasyapa azért építette palotáját erre a nagy sziklaoromra, hogy itt ne tudja elkapni őt senki, sőt még a palota udvarán túl folyóárkot is létesített, meg elmocsarasította a területet, de pechére a bátyja így is legyőzte hadseregét, s mielőtt rajta is felülkerekedett volna, Kasyapa öngyilkos lett. A kastélyból kolostort csináltak, ma pedig Sri Lanka első számú turistalátványossága.

Ha felérsz, s kipiheged magad, akkor olyan kép fogad, amelyre nincs más példa. Tényleg lélegzetelállító körülnézni, fentről bámulni a dzsungelt, a medencerendszereket, olyan nagynak, erősnek érzi magát mindenki, mint egy igazi király. Én is így éreztem. S összegeztem magamban, hogy tényleg a világ nyolcadik csodájában lehet részem.

Ezt az élményt meg kell ünnepelni! Ezt a többórás túra okozta fáradtságot ki kell pihenni. Miután lekeveredek a szikláról, meghívom a kísérőimet a Hotel Sigiriyába egy ebédre. Először vonakodnak, de később elfogadják.

Nagyon éhes vagyok, az ennivaló hamar meg is érkezik. Ezzel nincs baj. Viszont Bandu és Sziri – helyi szokás szerint – kézzel esik neki az ételnek. Gyurmázgatják a tányérjukban a rizst, mártogatják bele különböző szószokba, pacsmagolnak… Az étvágyam elmegy a látványtól, csak úgy beletúrok az egyébként finom falatokba…

Máshogy képzeltem az ünneplést, de ma már visszagondolva ez is érdekes kulturális tapasztalat volt. Mint ahogy Sigiriya, vagy útban a tengerpart felé a nem messze lévő Dambulla is, ahol ötven méter mély és hat méter magas barlangokban az első századból származó falfestmények, s álló, fekvő, meg ülő alakú Buddha-szobrok sorakoznak.

Hirdetés

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére.

www.alomutazo.hu

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás