A Yehliu geopark szobrain elámultam Tajvanon!
december 18, 2017
Iguazú-vízesés, amelyet a guarani indiánok legendája szerint Mboi isten hozott létre
december 20, 2017
A Yehliu geopark szobrain elámultam Tajvanon!
december 18, 2017
Iguazú-vízesés, amelyet a guarani indiánok legendája szerint Mboi isten hozott létre
december 20, 2017

Jön a szilveszter, pezsgőben fogunk fürödni!

Sosem értettem az olyan akciókat, mint „egyél 2000 dolláros szendvicset, mert valami arany ajándékot raktunk bele”, vagy „Valentin napi 100 ezer dolláros Martini, mert gyémánt van az alján”, így aztán nem értem azt sem, ki akar majdnem 9 millió forintnyi jéghideg Dom Perignon vintage pezsgőben pucéran dideregni, tegye azt bármilyen jó nővel. Pedig ezt kínálja az egyik londoni hotel szilveszterre. És a nő még csak nincs is benne az árban.

A romantikusnak gondolt este forgatókönyve úgy néz ki, hogy egy komornyik csokoládéval bevont epreket helyez a kád mellé, majd beletölt 122 pezsgőt a kádba, amiben megmártózhat a pár (persze csak, ha ketten vannak). A legolcsóbb választható pezsgő a Louis de Custine Brut, ebből 1,4 millió forint egy fürdő, a Perrier Jouet Grand Brutból már 2,1 millió, ugyanebből a márkából a Blason Rose 2,8 millió, de persze egy igazi burzsuj nem „olcsójánoskodik”, ha már ki akar tenni magáért. A legdrágább változat ugyanis 8 750 000 forintba kerül, ebben az esetben 122 palack pompás, palackban érlelt vintage Dom Perignonba ugorhat bele a pár.
Én szeretem a luxust, de ez a pezsgő-fürdős dolog nekem egy kicsit sok, nem értem azt a lelkiállapotot, amikor valakinek ez jól tud esni. Hiszen ha be van hűtve, akkor meg lehet benne fagyni, ha meg kellemes meleg, akkor nem lehet belekortyolni – bizarr ez az egész.

Egyre kevesebb francia pezsgőt iszunk egyébként, azokért viszont egyre többet fizetünk. Jól fogynak viszont az olyan pezsgők, mint az osztrák Szigeti, amelyet talicskával kell kivinni az autósoknak a boltból.

A Champagne-iak jóslatai szerint könnyen lehet, hogy már évente 300 milliónál kevesebb palack fogy. Az ok az olcsóbb, de rossznak aligha nevezhető spanyol és az olasz konkurenciában keresendő, de így sem kell eret vágniuk a franciáknak. A bevételek ugyanis a csökkenő eladási darabszámok ellenére is növekedtek, illetve stagnáltak az elmúlt időszakban.
Habár a kincsvadászok többsége arany és drágakövek reményében merül alá a tengerbe, gyakran egészen mást találnak, mint amire számítanak. Aki valaha is látott kincsvadász filmet a Discovery-n, tudja, hogy leginkább semmit, de ez az a szakma, ahol elég egyszer rábukkanni valamire ahhoz, hogy onnantól kezdve egy percig se kelljen aggódni saját, gyermekeink és unokáink anyagi helyzete miatt.

Valószínűnek tűnik, hogy azoknak a svéd búvároknak sem kell aggódniuk nyugdíjuk miatt, akik pezsgősüvegeket találtak egy elsüllyedt hajó roncsai között. A Svédország és Finnország közti vizekben ugyanis a világ talán legöregebb, egyben pedig legfinomabb pezsgőjére bukkantak. Szakértők szerint 230 éve lapulhatott 55 méter mélység hűsében a pezsgő, amelyet 98 százalékos valószínűséggel a Veuve Clicquot készített. Címke híján Christian Ekstroem, a búvárcsoport vezetője felkérte a Moët Chandon szakértőit, vizsgálják meg a palackban található nedűt. A pezsgőszakértők pedig konkrétan elaléltak tőle. A pezsgő eredetének további bizonyítéka, hogy a dugón látható egy horgony-jel, ami mindig is a Veuve Clicquot sajátja volt.
Egy orosz milliárdos nemrégiben elvitte a legdrágább pezsgőt, amit valaha angol vendéglátóhelyen eladtak, egy 10,5 millió Ft-os 1996-os Dom Perignon Rosé Goldot, amit szerényen a „pezsgők királyaként” aposztrofálnak. Az aranyárban kínált pezsgőt a londoni Westbury szálloda tetején lévő bárban adták el, a vásárló nevét pedig nem kívánják nyilvánosságra hozni. A Rosé Goldból amúgy csak 35 palack készül egy évben és a 20. század legjobb évjárata az 1996-os. Persze még ez sem indokolná ezt az elképesztő árat: a 35 ezerből 20 ezret ér az aranyba mártott fém palack, ami egy igazi műalkotás, a gyűjtők kedvence, és annyira karcolódik, hogy a pincéreknek előírás töltéskor a fehér cérnakesztyű viselete. Orosz milliárdosunknak persze egyáltalán nem gyűjteménye gazdagítása volt a célja: a pincérek elmondása szerint a vétel után percekkel már 3 pohárral kitöltöttek és koccintottak barátaival. De vajon mi a fenére ittak a poharanként 470 ezer forintos pezsgővel? A pincér jól járt, a hírek szerint 3 millió forintos borravalót kapott.
Jön a szilveszter, ilyenkor mindenki pezsgővel koccint, persze nem előírás a drága francia champagne, nekem megteszi a Törley is, hiszen finom!

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.
Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!
www.alomutazo.hu

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 104 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás