Grasse, a parfümváros, ahol elkészítheted a saját illatodat!
november 12, 2017
„80 perc alatt a föld körül” az estorili kaszinóban!
november 21, 2017
Grasse, a parfümváros, ahol elkészítheted a saját illatodat!
november 12, 2017
„80 perc alatt a föld körül” az estorili kaszinóban!
november 21, 2017

Saint Paul de Vence: bor, mámor, Provence

Turisták tömege keresi fel ősszel Provence-ben Saint-Paul de Vence városát, amely Tony Curtis – sajnos már elhunyt – magyar származású amerikai világsztár színészt is elvarázsolta, vagy Yves Montandot, az imádott olaszok táncdalénekest… Összesen 300 lakosa van ennek a mini városnak, de nagyságát tükrözi, hogy évente 2,5 millió turista fordul meg az utcáin, lép át az 1400-as években épített városkapun. Egymást érik a csoportok, főleg az amerikaiak kedvelik ezt a helyet, számukra ez olyan, mintha valami filmforgatásba csöppentek volna bele a sok manhattani üveg felhőkarcoló látványa után.

Saint-Paul de Vence már távolról jól látszik, ha a tenger felől közelíted meg, hiszen magas domb tetején épült. Egykoron kelta-ligur törzsek éltek itt, s hála a gondosságnak, szinte minden megmaradt az ezer évvel ezelőtti hétköznapokból. A terméskőből épült mediterrán stílusú házak, a keskeny kis sikátorok, a kavicsból kirakott utcácskák, a speciális járdák…

A hangulat leírhatatlan, s még fokozza a történelmi emlékeket a kis kézműves műhelyek látványa, a parányi butikok, ajándékboltok sora, a galériák egymásutánja, amelyekben a város múltját bemutató műveket árulnak.

Ha nem teszel mást, csak csatangolsz a lejtős utcákon, s magadba szívod a jó levegőt, már akkor is nagy élményt gyűjtesz. Nem beszélve arról, ha esetleg betérsz egy vendégfogadóba, s megkóstolod a helyi bort, egy kis bagett és némi francia sajt társaságában, vagy kipróbálsz egy igazi francia éttermet a megszokott elegáns kiszolgálással.

Ha tehetek javaslatot, akkor a La Baronnie éttermet kínálom, amely a Saint-Paul szállodában található. Jó időben kifejezetten a kerthelyiséget javasolom, még akkor is, ha kicsi, ha első látásra úgy tűnik, hogy az asztalok be vannak szorítva két ház közé egy keskeny foghíjba. Az esti díszkivilágítás egyedi hangulatot ad az étteremnek, a felszolgált ételek különlegessége pedig az ízlelőbimbóidat kápráztatja el.

Saint-Paul de Vence-ben tényleg a múltban érezheted magad. Éppen ezért nem biztos, hogy okos dolog a szállodában reggelizned. Inkább a helyi pékséget kell felkeresned, s mint a helyi lakosok, be kell vásárolnod! A péksütemények kavalkádja leírhatatlan. Aztán irány a piac! Olyan aranyos kis piacot, mint itt, nehéz találni még egyet Franciaországban. A kofák takarosan előkészített standokkal várják az érdeklődőket. Az árusok megengedik, hogy megfogdosd a gyümölcsöket, saját magsd pakolhatod tele a kosaradat, s minden friss, illatos. Öröm így vásárolni.

Ha kirándulni indulsz Saint-Paulból 3 fő csapásirányod lehet. Az egyik kötelező út Grasse, a parfümváros, a másik a tenger irányába Nizza vagy Cannes, vagy távolabb Saint Tropez, a harmadik pedig az ellenkező irányban a tengerparton a kaszinóváros, Monte Carlo és a dalfesztiváljairól ismert olasz Sanremo.

Nizza és környéke 4000 km túraúttal, 30 hegymászó területtel, 65 különböző mountain bike úttal, 200 barlangász helyszínnel, és mintegy 70 kanyonnal vár. Így azok is kikapcsolódhatnak, akik egyáltalán nem vágynak a Cote d’Azur fényűző, luxusjachtos, hivalkodó plázsára.

Ha viszont vágysz erre, akkor a nizzai, a cannes-i, vagy a Saint Tropez-i partszakaszon egyaránt lubickolhatsz, sőt mindhárom városban kellemes sétát tehetsz a promenádon, illetve a kikötőben estefelé, ebben egyáltalán nincs különbség. Az sem ritka, hogy a 3 városban híres emberekkel találkozhatsz, hiszen a művészvilág előszeretettel keresi fel a Cote d’Azurt. Ha a Cote d’Azuron jársz, ne hagyd ki a lehetőséget, s foglalj asztalt egy közvetlen vízparti kiülős vendéglőben! A grillezett friss halak, rákok igazán pompás estét teremthetnek számunkra, főképp, ha egy pohár francia borral le is öblíted. Speciális hangulata van egy ilyen estének, amelyhez a kísérő zenét a tenger morajlása biztosítja.

Van egy jó ötletem egyébként a szabad idő hasznos eltöltésére a Cote d’Azuron. Ismerd meg az új típusú turizmust, mely a nagy mesterek lábnyomában vezet végig. Ez az útvonal az egyes művészek alkotóhelyeit járja körbe, ahol eredeti műveiket készítették a Côte d’Azur 9 városában (Antibes, Cagnes sur Mer, Cannes, Grasse, Cannes, Mougins, Menton, Saint Paul de Vence, Villefranche Sur Mer). Ennek köszönhetően olyan művészek lábnyomaiban járhatsz, mint Claude Monet, Pierre Auguste Renoir, Raymond Peynet, Marc Chagall, Jean Cocteau…

A tengerpartról a taxi vagy a saját autód negyedóra alatt visszarepít Saint-Paul de Vence-be, s reggel felébredve újra megcsodálhatod a virágba borult kisvárost. Ha nem itt ütöd fel a főhadiszállásodat, hanem engedsz a tenger csábításának, s víz közelben maradsz, akkor is kötelező egyszer egy napot rászánnod, s ellátogatnod Saint-Paul de Vence-be.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás