Álmaid úti céljai felé az új luxushajóval, az Azamara Pursuittal
november 12, 2017
Gyalog néztem körül Göteborg belvárosában
november 12, 2017
Álmaid úti céljai felé az új luxushajóval, az Azamara Pursuittal
november 12, 2017
Gyalog néztem körül Göteborg belvárosában
november 12, 2017

Windhoek: „német város” az afrikai Namíbiában, ahonnan indul a sivatagi show

Megdöbbentő tapasztalatokat szerezhetsz, ha Namíbia fővárosába, Windhoekba érsz. Közel úgy néz ki ez a város a namíbiai sivatag tövében, Afrika dél-nyugati csücskében, mintha Németországban lenne. Az emberek közül sokan németül beszélgetnek az utcán, az ismert épületeknek német elnevezésük van, a házak közül sok kiköpött németalföldi épület, templom, a kocsmában német sört csapolnak, a cukrászdában német süteményeket is kínálnak, a vendégek pedig az Algemeine Zeitung nevű napilapot olvasgatják. Hová csöppentem? Miként lehetséges, hogy itt a helyiek ennyire őrzik a gyarmati világ emlékeit?

Windhoekben 300 ezer ember lakik, de a turisták száma is rendre plusz pár ezer. 1654 méter magasan fekszik ez a német katona által alapított város az Avas és az Eros hegy lábánál. Más afrikai településekhez képest feltűnően tiszta, németesen mondhatnánk: „tühtig” város. Az angol ugyan a hivatalos nyelv, de aki nem tud németül, azt kinézik. Nincs rá szükség, mert a gyerekek már az anyatejjel szívják magukba a német nyelvtudást, emlékezve az ősökre.

A régi belváros akár gyalog is felfedezhető. A parlament, vagy ahogy Windhoekban hívják a Tintenpalast, a legfontosabb épület. 1913-ban emelték, csodás parkja van, árnyas fák kínálnak nyugalmat az irodistáknak ebédidőben. Az Alte Forte, vagyis az öreg erőd a másik nagy látványosság, 1890-ben épült, 1997 óta ez a nemzeti múzeum székhelye.

A fővárosban több látnivaló nem nagyon akad. Hacsak nem a közelmúltban épült felhőkarcolók, amelyek a modernizálást jelzik.

Windhoek jó kiindulópont azonban a kirándulásokhoz. Namíbiában ugyanis fantasztikus túrákat lehet tenni. Ez az igazi célpont, amiért idejönnek a turisták.

Huszonnégy kilométerre található a fővárostól a Dean Viljoen Game Park, ez nem más, mint egy 40 négyzetkilométeres rezervátum. Három kilométeres bivaly útvonalat követhetsz, de láthatsz itt zebrát, zsiráfot, antilopot, orrszarvút, s minden egzotikus afrikai állatot.

Fantasztikus élményt nyújt a világ legszebb sivatagjába kalauzoló Desert Expressz. Ez a vonat a Windhoek-Swakopmund útvonalon közlekedik, négy hálókocsival és vagy húsz szalonkocsival. Minden luxus, ami elképzelhető megtalálható a vonaton, amely útközben megáll, s az utasok részt vehetnek egy oroszlánetetésen. A vonatból látható a namíbiai sivatag minden szépségek, a sokszor 400 méter magas homokdűnék. A namíbiai sivatag a fotósok kedvence a kontrasztos színvilág miatt. Különlegesség, hogy tizenegy féle etnikai csoportot fényképezhetsz itt – a nekik tetsző ruhákban.

Aki kifejezetten szafarira vágyik, az fizessen be a Chameleon Safari travelnél. Sam Agoshi 25 éves tapasztalattal vezeti az utakat, de van mellette két asszisztens is, aki segít felállítani a táborokat. A programban az Ethosa nemzeti park, az Okawango deltája és a Kaokoveld szerepel. Mind olyan természeti kincset és állatvilágot rejteget, amely egy életre meghatározó élményt ad neked.

Izgalmas kirándulást ígér a Walvis Bay is, ahol 120 ezer tengeri madár él – a flamingótól kezdve a pelikánig. Rendkívüli fotókat  készíthetsz ezen a területen.

A namíbiai túrák áprilistól júniusig a legjobbak. Ilyenkor remek az idő, decembertől februárig viszont nem szabad utazni, ez az esős évszak, nagyon vizes, párás minden.

A Hosea Kutako reptér egyébként 45 percre van Windhoek belvárosától. Ide érkeznek a nagy gépek, s innen lehet rövidebb túrákra menni kisgépekkel, mondjuk a Victoria vízeséshez, vagy Fokvárosba, Johannesburgba, Sun Citybe…

A helyi fizetőeszköz a namíbiai dollár. Egy euro=16,5 namíbiai dollár.

Az ajánlott szállodák Windhoekban: az 5 csillagos Heinitzburg hotel, a Hilton Windhoek, a Safari Court hotel és az Avani, amelyben még kaszinó is üzemel.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás