Kiotó, az ősi szent főváros a japánok Mekkája
november 12, 2017
Álmaid úti céljai felé az új luxushajóval, az Azamara Pursuittal
november 12, 2017
Kiotó, az ősi szent főváros a japánok Mekkája
november 12, 2017
Álmaid úti céljai felé az új luxushajóval, az Azamara Pursuittal
november 12, 2017

Ausztrália: még ma is vannak szőlőterületek közel a Sydney Operához

Az ausztrál borok a világ legjobbjai közé sorolhatók. Én nagyon szeretem a fehéreket és a vöröseket is.

A borszőlő termesztése az első ausztrál telepesek érkezésekor kezdődött, már az 1788-as „Első Flotta” rakományában is helyet kaptak a szőlőtövek. A világ legrégebbi ültetvényeinek egy része is Ausztráliában található, mivel az ország borvidékeinek többsége megmenekült a filoxéra-járványtól, amely Európában a 19. század végén a szőlőterületek jelentős részét elpusztította.

Komolyabb bortermelés, később az 1850-es években, Victoria államban kitört aranyláz után indult, amikor a népesség megháromszorozódott, és létrejött egy tehetős középosztály, amely az étkezésekhez szívesen fogyasztott bort. Az igazi felemelkedésre azonban a 20. század végéig kellett várni. 1981-ben az ausztrál borimport még meghaladta a kivitelt, mára pedig már az export értéke megközelíti a 3 milliárd ausztrál dollárt. Ebben nem kis része van a borszektor és az állam összefogásának, egy hosszú távú stratégia kidolgozásának és az ezzel megalapozott közös marketingtevékenységnek, valamint az új borászati technológiák alkalmazásának, továbbfejlesztésének. Ez utóbbi adta talán a legtöbb alkalmat a vitára Európa és az „újvilághoz” tartozó Ausztrália között.

Elsők között vezették be a számítógép által vezérelt, hűthető és nyomásszabályozással ellátott rozsdamentes acéltartályokat, vagy éppen a parafa dugót helyettesítő csavarzárat. A szőlőtermő terület a sikerek hatására az 1990. évi 60 ezerről 2005-re mintegy 170 ezer hektárra nőtt, az éves bortermés pedig elérte a 11 millió hektolitert. Mindezek eredményeként Ausztrália az újvilági bortermelők talán legmarkánsabban fejlődő tagja, és nemzetközi szinten bornagyhatalommá vált.

Az ausztrál borok olyan hihetetlen tempóban válnak ismertté a világon, hogy szinte már nyomon sem lehet követni, hogy melyek a legjobbak. Mindig találkozhatsz újabb és újabb nagyágyukkal a borüzletek polcain.

Ausztrália óriási ország, csaknem akkora, mint az Egyesült Államok, de mindössze húszmillió ember lakja. A földrajzi viszonyok és a klíma tökéletesen megfelel a borkészítésnek. Éppen ezért hat régióban nem kevesebb, mint 1900 borászat működik az országban, amelynek hetven százaléka kézműves csodákat alkot, nem többet, mint pincénként tízezer palack bort.

Haladjunk végig most Ausztrália államain együtt – a borkészítésre figyelve. Kezdjük Új-Dél Wales-szel. Az első ausztráliai szőlőtőkét, még 1788-ban néhány lépésnyire Sydney városától ültették el. Ez tehát a bázis, még ma is vannak szőlőterületek közel a Sydney Operához. Az ausztrál borok 32 százaléka innen származik. Ezen a környéken készülnek a legfinomabb desszert borok, hiszen itt a klíma alkalmat ad erre.

A legtöbb ausztrál bor Dél-Ausztráliában készül, az össztermék 48%-a. Még az 1800-as évekből származó szőlőültetvények is megtalálhatóak ezen a vidéken. Az állam északi részén még nagyon meleg van, középen már mérsékelt, Adelaide hegyei környékén viszont hűvös, s ennek a ténynek köszönhetően nagyon sokrétű a termés. A fő fajták: Chardonnay, Rizling, Viognier, Shiraz, Cabernet és Pinot.

Folytassuk Victoriával. Az 1840-es aranyláz vezetett a bor népszerűségéhez. Ausztrália leghosszabb folyója, a Murray itt található, ezt a területet ellepték az aranymosók, akik szívesen fogyasztották a folyó meredek partszakaszain termő szőlőkből származó borokat. Az ausztrál borok 15 százaléka származik innen. A leghíresebb a Pinot Noir és az elegáns Chardonnay. A helyi szakemberek hatvanegy termőhelyet tartanak számon a legjobbak között.

Queensland, amelynek fővárosa Brisbane, magasan fekszik, ezért itt kicsit hűvösebb a klíma, ami meghatározza a szőlőtermesztést is. Éppen emiatt csak a szigetország összes bortermelésének az egy százaléka esik erre az államra. Ebből a kicsiből a Chardonnay és a Shiraz emelkedik ki minőségével.

Nyugat Ausztráliában négyszázaléknyi bortermelés folyik, vagyis szerény ahhoz képest, hogy az ország legnagyobb kiterjedésű állama, s azt figyelembe véve, hogy igen enyhe a tél. A Sauvignon Blanc-Semillon házasítású borok viszik a prímet, de egy klasszikus Cabernet vörösborért is érdemes nyúlni a vinotékákban, s megkóstolni, mert fantasztikus minőségű.

A hatodik borászati szempontból még említhető régió: Tasmánia. Ez egy pici sziget, ahol a legkönnyebb és legelegánsabb fehérborokat készítik. Habzóborok, Rizlingek, Chardonnay csodák, Sauvignon Blanc mesterművek kerülnek ki a pincészetekből. A mennyiség olyan kicsi, hogy szinte értékelhetetlen, a minőség viszont olyan nagy, hogy a tasmán borok a prémiumkategóriába tartoznak.

Ausztrália a fehér és vörösborok mellett sok desszertborral is jelentkezik a világon. Nekünk, magyaroknak ez fájó pont, hiszen az ausztrálok hosszú évek óta forgalmaznak édes Muscat és Tokay borokat. Azon a tájon is ismert az aszúsodás, megjelennek a botritisz gombák, amelynek segítségével lehet a mi Tokajinkhoz hasonló bort készíteni. A hangsúly természetesen a hasonló szón van. Mert az ausztrál Tokay soha nem volt, s nem is lesz olyan, mint a magyar Tokaji Aszú, a hegyaljai tokaji bor az etalon, az első és egyetlen, amely joggal használja a Tokaj és az aszú nevet.     

Az ausztrálok az étkezési szokásaikat hozzárendelik a borokhoz, természetes, hogy a remek tengeri tálakhoz fehér borokat fogyasztanak, a nehezebb marhaszeletek, vagy a kenguru steak kísérője viszont a vörösbort. Nagy népszerűségnek örvend a szigetországban a habzóbor és a pezsgő, az ausztrálok ebben is élen járnak, elképesztő habzóboraik vannak.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 112 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás