Luxemburg, Európa “ékszerdoboz” fővárosa
október 8, 2017
Hamarosan dróntaxizhatsz Dubajban!
október 11, 2017

Elámultam Tallinban, az észt főváros középkori negyede annyira magával ragadó

A Szovjetunió széthullása már több mint negyed százada történt. Többek között Észtország is fellélegezhetett, visszakapta függetlenségét, s azóta építkezik, dolgozik a szebb jövőért.. Tagja lett az Európai Uniónak, bevezették az eurót, s egyre jobb gazdasági eredményeket könyvelhet el. Az észtek tulajdonképpen két függetlenségi napot ünnepelnek, először 1918-ban szabadultak fel, majd 1991-ben az oroszoktól. A fiataloknak mindkét esemény történelem, ők már jól beszélnek angolul, nyitottak a világra, s ha egyelőre még csak 300-400 eurót keresnek, azért bíznak a jövőben.

Tallin fallal körbezárt középkori belvárosa olyan, akár egy ékszerdoboz. Aki ellátogat ide, mindenki a csodájára jár, annyira kedves, szerethető. Én is elámultam. Gyalog körbejárható, s ezernyi kulturális, valamint gasztronómiai élményt kínál, akár egy teljes hétvégét is el lehet tölteni itt, a hangulata magával ragadó.

Ömlik is a turista Tallinban, az óváros szinte minden nap tömve van, főleg, ha a kikötőbe beérkezik néhány tengerjáró hajó. Persze Helsinkiből is sokan járnak ide, hiszen komppal csak másfél óra az út a tengerszoroson át. A finnek itt vedelik az olcsó szeszt.

Talán egész Európában itt sikerült a legjobban megmenteni a múlt értékeit, szinte tökéletesen megmaradtak a régi macskaköves utcák, az ősi óratornyok, a gótikus építmények, a középkori vendéglátóhelyek. Kiemelkedő látványosság az orosz ortodox Alexander Nevszkij templom, s a 13. századi Szent Mária katedrális. Ez a két épület garantáltan szerepel a turisták fotóin.

A városnézés szerves része Tallinban a kulináris élvezet. Biztos lehetsz benne, hogy egy kapucsinó a város legrégebbi cukrászdájában eredeti porcelán csészéből nagyobb élmény, mint más világvárosokban a Starbucksnál papír pohárból szürcsölni a feketekávét. Az óvárosban a legnépszerűbb étterem az Old Hansa, közel a 14. századi városháza térhez, ahová befutnak a környező utcák. A tér és az épületek a gótikus jegyeket tükrözik. Középkori tradíció szerint zajlik az Old Hansa vendéglőben minden, a pincérek korhű ruhában szolgálnak fel, az ételek a régi receptek alapján készülnek, cserépedényből mérik a korabeli méz-sört, s a szerzetesek büszkeségét is meg lehet kóstolni, ami a mi pálinkánkhoz hasonló erős szeszesital.  Olyan hangulat van egész nap az étterem belső termeiben és a teraszon is, hogy, aki arra jár, biztosan vár egy üresedő asztalt. A nemzeti italt, a Kalit is meg lehet kóstolni itt, ez alkoholmentes sör, kicsit édes, s némi buborék is felfedezhető benne.

A főtér egyébként tele van éttermekkel és kávézókkal, a tér közepét pedig rendszerint árusok hada lepi el, akik a rénszarvas prémtől kezdve a meleg kötött sapkán keresztül a különböző fából és üvegből készült ajándéktárgyakig minden félét árulnak.

A régi város falain belül ülésezik az észt parlament is, egészen pontosan a 13. századi Toompea-palotában a dombtetőn. Nagyon büszke rá a parlament tagsága, hogy az országukban vezették be elsőként a világon a teljes elektronikus szavazást. Érett nép az észt, hiszen itt az internethasználat is annyira elterjedt, hogy az emberek 98 százaléka elektronikus bankon keresztül intézi a pénzügyeit, gyakorlatilag személyes ügyintézés nem létezik. Az adóbevallás 91 százaléka elektronikus úton zajlik, ami hatalmas előrelépés a papír alapú intézkedéshez képest.

Lehet, hogy azért van ez a fejlettség, mert az észtek jó kapcsolatban vannak az űrlényekkel? Az egy négyzetkilométerre eső meteorit becsapódások száma ugyanis itt a legnagyobb a világon. Ki tudja, hogy milyen üzenetek, hatások érkeznek az űrből a meteoritokkal?

Az óvároson kívüli Tallin feledhető. Túl sok érdekességet nem kínál. Talán az egyetlen hely, ahová érdemes elmenni, az 1980-as olimpia vitorlás versenyeinek helyszíne, Pirita. Ez a jacht komplexum igazán figyelemreméltó, mint ahogy szép a tengerparti szakasza is.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás