A Föld legkevésbé látogatott turistahelyei: ahová alig utaznak, pedig lenne mit nézni!
október 7, 2017
Elámultam Tallinban, az észt főváros középkori negyede annyira magával ragadó
október 9, 2017

Luxemburg, Európa “ékszerdoboz” fővárosa

Most a Luxemburgi Nagyhercegséget mutatom be. Még 1952-ben kezdődött az ország sikertörténete, amikor Luxemburgba helyezte a székhelyét a Szén és Acél Közösség, majd 1966-tól a Kirchberg Plateau-n mind több nemzetközi szervezet hozta létre irodáit. Itt székel az Európa Parlament titkársága, az Európai Unió bírósága, az Európai Befektetési Bank központja, itt készülnek az EU hivatalos kiadványai, hogy csak néhány fontos dolgot említsünk. Ha bármikor nyugat-Európában jársz érdemes úgy alakítani az útirányt, hogy néhány órára megállj Luxemburgban körülnézni.

A mindössze 543 ezer lakosú ország és fővárosának neve azonos, mindkettőt Luxemburgnak hívják. Délen Franciaországgal, keleten Németországgal, észak-nyugati irányban pedig Belgiummal határos. Mindössze 2586 négyzetkilométer, vagyis nagyon kicsi, hamar körbe lehet járni. Három hivatalos nyelv van, a luxemburgi, a francia és a német, de angolul is tud mindenki, tehát könnyű itt eligazodni. Feltéve, ha te is beszélsz idegen nyelveket.

Az államfő, Henrik nagyherceg, aki 2000 óta tölti be tisztét, a 100 ezer lakosú fővárosban székel, amely olyan, mint egy középkori település. Hatalmas, zöld növénnyel benőtt templomok, macskaköves, keskeny utcák, boltívek, várromok, völgyeket átszelő hidak sorakoznak egymás mellett, úgy érezheted magad ebben a városban, mintha visszafordult volna az idő kereke. Kifejezetten kellemes Luxemburgban sétálni, s annyira közel került egymáshoz minden látványosság, hogy egy-két óra alatt el is intézheted a városnézést.

Én egy ideig dolgoztam egy luxemburgi székhelyű cégnek, s emiatt sokat megfordultam itt, s mindig örömmel töltött el, ha üzleti ügyben ki kellett ide utaznom, annyira megkedveltem.

Luxemburg abszolút központja a Place d’Armes. Ez a főtér. Rendkívül hangulatos, négyzet alakú, s bármerre nézel, mindenhol kiülős vendéglők asztalait, székeit látod. Egy kis színpadon egész nyáron zenekar játszik, hogy szórakoztassa az ebédelő, vacsorázó, vagy csak kávézó, iszogató vendégeket. Különleges haléttermek sorakoznak itt, meg a környező kis utcákban, elképesztően szép kirakatokkal, hűtőpultokkal, amelyek roskadásig megrakottak rákokkal, tengeri halakkal, s más ínyencségekkel. Nem szabad ezt kihagyni, legfeljebb Belgiumban, Brüsszelben az étterem-negyedben lehet még Európában hasonló élményben részed.  Keresd meg a Vademberről elnevezett kocsmát, erre a legbüszkébbek a helyiek. Akár üzleti, akár turista célból a legjobb választás a tér közepén álló Hotel Francais-ben szobát foglalnod, s ha itt laksz, ne mulaszd el a reggelit kint, az utcán kérni. A hotel szépen megterített asztalainál croissant-ot fogyasztva és a kávét szürcsölve végignézheted, hogyan ébredezik a város, friss, tiszta a levegő, kezd kisütni a nap…

A központot sétáló negyeddé alakították, a fő utca a Neuve Rue Philippe, itt találhatók a legszebb üzletek. Kiindulva innen megcsodálhatod a középkori épületeket, templomokat. A katedrális fantasztikusan szép, a St. Michael templomot ne hagyd ki, s vele szemben a Gróf várát se. Egy sziklára épült a vár, amelynek ma már csak a romjai láthatók, érdekes az a 21 kilométer hosszú alagútrendszer is, amely szinte teljesen épen megmaradt. A luxemburgi nagyhercegi palota és parlament biztosan lenyűgöz majd minket, mint ahogy az őrségváltás is.

Luxemburgban nyolcvan híd található, erre bizonyára hamar felfigyelsz, mint minden látogató. A leghíresebb talán az Adolf-híd, amely 1900-ban épült, 46 méter magasan áll a Petrusse-völgyet íveli át. A század elején ez volt a legnagyobb kőhíd az egész világon, még ma is tiszteletet parancsoló.

A Föld legjei közé tartozik Robert Schumann nevének említése is, a zenei élet klasszisa 1886-ban Luxemburgban született, majd itt élt húsz éven át. Érdemes meglátogatni a 18. században elkészült Castele Septfontainst is, a Boch-testvérek építtették, akiknek nevét mi a Villeroy  Boch kerámiák és csempék alapján ismerjük. 

Érdekességként megtekinthető a Hamilius Centerben az RTL televízió nemzetközi központja. Az RTL Klub magyar csatorna főnökeit is innen vezénylik.

A luxemburgi főpályaudvar környékén a Bourbon Plateau-n található a főváros kereskedelmi központja, itt székelnek a nagy cégek irodái.

A nemzetközi repülőtér igen közel van a központhoz. A reptér olyan kicsi, hogy könnyű eligazodni, s különleges előnye, hogy nem kell órákkal a gépindulás előtt kimenni, ha harminc perccel előbb érkezel csak, még akkor is nagy valószínűséggel beengednek a járathoz.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 109 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás