Ázsia legjava – tengerjáró hajóval
március 1, 2017
Hasznos utazási tanácsok
március 16, 2017

A világ legkényelmesebb nyaralása

A Royal hajók köztudottan a családosokat szolgálják.  A Royal Carribbean Brillance of the Seas hajóját én is teszteltem már, amely 18 hónap alatt készült el a német Puppenburgi gyárban, s 500 millió dollárba került.

Az egyik legfelkapottabb útra volt szerencsém meghívást kapni, a Balti-tenger legszebb városait jártuk be az angliai Harwich kikötőjéből indulva. Megálltunk Koppenhágában, Tallinban, Szentpétervárott, Helsinkiben, Göteborgban, és Osloban is.

A hajó 34 ezer lóerős motorral rendelkezik, 115 liter üzemanyagot fogyaszt percenként, s hátrafelé is gyorsabban tud menni, mint sok más társaság tengeri cirkálója előre. 1700 tonna friss vizet tudnak a generátorok előállítani naponta, 24 köbméter szemetet égetnek el, 15 ezer adag ételt készítenek/nap.

Pazar élményt nyújtott valamennyi kikötőváros. A dán főváros a sok csatornájával nyűgözött le, Tallin a középkori belvárosával, Szentpétervár a Hermitage múzeummal, ahol VIP-vendégek voltunk, s nyitás előtt, a turisták tömegét megelőzve járhattuk be a palotát, és a sok csodás ortodox templommal, Helsinki a piacterével, Göteborg a rendezettségével, Oslo pedig az operájával, királyi palotájával, sísáncával.

 

A Brillance of the Seas hajó augusztus végéig mindig befejezi európai körutjait, s átteszi a székhelyét Amerikába, s a Karib-szigetek között hajózik. A Royal Carribeannek persze más hajói is járják a tengereket, tehát azokat sem szabad kihagyni, a teljes útvonal választék alapján ugyanis könnyebben hoz döntést az utas, hogy éppen merre menjen. A karibokra, vagy éppen Ázsiába, Ausztráliába, az arab világba.

Gyakorlatilag éjjel-nappal lehet enni a Brillance of the Seas hajón, hihetetlen sokféle ételt kínálnak, aligha akad olyan ember, aki nem tud választani. Meg is híznak az utasok egy-egy út során, olyan csodás minden. Az esti étkezések különlegesen elegánsak. Akinek mindez még mindig kevés, az jelképes összegért luxus éttermekbe is mehet a hajon, a Chops Grille étterem a legjobb steak-et kínálja, az Izumi a japán és ázsiai konyhát mutatja be, a Giovanni’s table klasszikus olasz étterem a Brillance of the Seas hajón. S van még ezeknél is exkluzívabb lehetőség, a Séf asztala, itt három órás gasztronómiai fiesztában lehet része bárkinek. A Rita kantinja elnevezésű bárban koktélokat mérnek, amelyek nemcsak csodás díszítésűek, hanem finomak is.

Paradicsom volt nekem a Brillance of the Seaa. Rossz időben a fedett uszoda és pezsgőmedence, jó időben a nyitott, a speciális mini csúszdapark, a kosárlabdapálya, a minigolf pálya, a mászó fal olyan egyedi élményt nyújtott, amit soha nem lehet feledni.

Van futókör is a hajón, meg fittnesz terem, amit persze inkább már a felnőttek élveznek, mint ahogy a szaunát, a gőzfürdőt meg a masszázs lehetőségeket, nem is beszélve a kozmetikai szolgáltatásokról.

 

A rendezvények egymást érik a hajón. Hatalmas kivetítőn a medencéből is lehet nézni nagyjátékfilmeket, de van külön fedett moziterem is. A színházban napi 2 műsor van programban, fergeteges előadásokkal. Utunk során az orosz Moroska tánc és népdal csoportot ujjongva, felállva tapsoltam a közönséggel, de ugyanilyen ovációt kapott az argentin tangó két királya, Marcello Stefannoli és Javier Gil is.

Különlegesség a Brillance of the Seas hajón a légtornász bemutató. 11 emelet magasságból lengenek az artisták a hallban, miközben a közönség lélegzet elállítva figyeli a produkciókat. Ilyen izgalom legfeljebb a kaszinóban lehet még a hajón, ahol a rulettől a pókerig minden szerencsejátékot ki lehet próbálni.

A világ legkényelmesebb nyaralása egy ilyen hajóútra befizetni. Csak beköltözöl a kabinodba, s onnantól kezdve kényeztetnek, miközben minden nap egy újabb országba, városba vagy szigetre szállít a hajó. Nincs macera a csomagolással, költözködéssel, reptéri várakozásokkal, autóvezetéssel. Önfeledt pihenés 7-9-12 nap során, attól függően, hogy éppen milyen túrára fizetsz be.

Booking.com

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 104 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás