Szidónia Kastélyszálló Röjtökmuzsajon
február 24, 2017
A montenegrói Plantaze Borászat egy korábbi katonai bázis hangárjában a hegy alatt
február 24, 2017
Szidónia Kastélyszálló Röjtökmuzsajon
február 24, 2017
A montenegrói Plantaze Borászat egy korábbi katonai bázis hangárjában a hegy alatt
február 24, 2017

A kastélyba zárt város

Hernádvécsén a település szélén komoly kerítéssel védve, található a Hotel Vécse City, amely a kontinensünknek is a gazdagabb területeit idézi. Festői szépségű, a parkosított a környezet. Az ősfás kastélykertben szép csónakázó tó fogadja a vendégeket, tó színpaddal. Hatalmas lovarda és Wimbledont idéző füves teniszpályák állnak rendelkezésre. A felújított grófi szárnyban 18. századi kastélyszobák várják a pihenni vágyókat, autentikus berendezéssel. A hotel másik részében 20. századi polgári stílusú szobák vannak, míg az emeleten, a „kastélyba zárt városban” 21. századi családi apartmanok épültek, belső utcákkal, ház homlokzatokkal, piactérrel, színpaddal.

Pazar, a régi korokat idéző eleganciával találkozhatunk mindenhol. Dr. Takács Tibor 60 éves korában vágott bele a Vécse City megalkotásába, s 7 év kemény munka után 2014-ben nyitotta meg a szállodáját. Az exkluzív hotelnek azóta is a csodájára járnak, aki egyszer eljut ide, az biztosan visszatér, s ajánlja a barátainak, ismerőseinek.
Elvarázsol mindenkit a hangulatával a pinceborozó, a Csülök csárda, a wellness központ a barlang-szerű pezsgő medencéjével, s akkor még nem említettük az ételek kavalkádját. A bográcsos és kemencés finomságokat, no meg a ház borát, egy szuper abaújszántói pincészettől.
Tiszteletreméltó, ha egy ember, a saját pénzét arra áldozza, hogy felújítson egy végletekig lepusztult kastélyt, hogy a művészet történetet elérhető közelségbe hozza a mai fiatalok számára. A Vécse Cityben történelmi kiránduláson vehetünk részt, minden bútor és a szobákban kiállított tárgy, festmény egyedi értéket képvisel, olyan az egész, mint egy múzeum, de remek ízléssel megalkotva, amelyben lehet élni, pihenni, kikapcsolódni. Amely nem nyomaszt, hanem feldob.
Az a sok üzletember, amely itt tartja a hotel 9 különleges rendezvény helyszínén a konferenciáját, az a pár, amely az exkluzív, 160 fős étteremben esküszik, az a vendég, amely a City színpadon fellépő együttesek műsorára vígad, mind boldog lehet, s gondolatban köszönetet mondhat azért az önzetlenségért, amit a tulajdonos a vendégek számára nyújt. 
Ennyire sokrétű és pazar hotel komplexumot nehéz találni ma Magyarországon, mint a Vécse City, ezt bátran állíthatom, annak tudatában, bejártam már többször is az ország turisztikai központjait.

Külön jó hír, hogy a Vécse Cityből kiindulva remek kirándulásokat tehetsz, Tokaj-hegyalja csodás borfalui 20-30 kilométerre vannak csak a szállodától, de a közelben helyezkedik el a bibliájáról híres Vizsoly, a Boldogkői vár, a Regéci vár, a hejcei Püspöki kastély, a füzéri fellegvár, a sárospataki Rákóczi vár, a hollóházi porcelán manufaktúra, az aggteleki cseppkő-barlang, s nem utolsósorban a fáji Fay-kastély.

Még külföldre is mehetsz, Kassa csak 20 perc autóval a hotelből.

Ki vagyok én?

L. Kelemen Gábor világjáró újságíró vagyok. Hobbim az utazás, eddig 104 országban jártam, ezek közül sokban többször is. Gyakorlatilag mindenhol megfordultam már a Földön, ahol nincs háború, éhínség, betegségek, extra veszély, mert ezeket a helyeket kerülöm.

Like-olj, kövess és oszd meg!



Feliratkozás hírlevélre!

Booking.com
Booking.com

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás